SportPapírforma szerinti győzelem Szatymazon

2013. március 13., szerda
 
Papírforma szerinti győzelem Szatymazon

Az I. osztályú Sakk Csapatbajnokság utolsó előtti, 8. fordulóját tartották vasárnap megyénkben. A vásárhelyi sakkegyesület tagjai ezúttal a Szatymazi Sakkbarátokhoz látogatott el, ahol is magabiztos 6-2 arányú győzelmet szereztek.

 

 

 

 

Március10-én délelőtt kezdődött versenyen az első táblán Ádók János mester egy miniatűr partiban fektette két vállra ellenfelét. Harcos döntetlen született a második táblán, ugyanakkor a harmadikon Botka Péter mesterjelölt a középjáték elején tisztet nyert, innen már egyoldalú volt a játék. A negyedik táblán tartott a küzdelem legtovább, ugyanis Baranyi Ernő a végjátékban két összekötött szabadgyalog-előnyre tett szert, amelyeknek megállítása megoldhatatlan probléma elé állította ellenfelét. Az ötödik táblán a sötéttel játszó Ábrahám Zoltán állhatott fel diadalmasan ifjú ellenfelével szemben. A hatodik táblán Búzás András örökös sakkadásokkal ért el döntetlen eredményt. A hetediken Tőkés János ellenfele döntetlen állásban vezért nézett el.

 

A vásárhelyi csapat egyetlen vereségét ifjúsági játékosának Balázs Máténak bástyaelnézése „okozta”. Ezzel a győzelemmel a Pákozdy egy hellyel előrébb lépett a tabellán és helyet cserélt a Röszkei SK harmadik számú csapatával, így most már a második helyen áll a bajnokságban.

Még egy forduló van hátra a pontokért vívott küzdelemsorozatból, amikor is áprilisban a Szegedi Meritum sakkozói látogatnak el Vásárhelyre. Matematikailag van ugyan lehetőség a bajnokság megnyerésére, erre azonban nem sok esély látszik, mert a vezető Szentesi Sakk SE első számú csapata 4 játszmapont előnnyel rendelkezik, ennek ledolgozására óriási szerencsére lenne szükség!

 

Szatymazi Sakkbarátok Köre – Vásárhelyi Pákozdy Ferenc SSE     2 – 6

 

 

Szatymaz, 2013.03.10. 8.forduló eredményei:

 

Tóth Péter 1974 – Ádók János 2210                                     0 – 1

Id.Tóth Sándor 1783 – Borsi Imre 2132                               ½-½

Molnár Jenő 1787 – Botka Péter 2142                                0 – 1

Id.Filep Miklós 1707 – Baranyi Ernő 2099                          0 – 1

Vajsenbek Péter 1680 – Ábrahám Zoltán 1968                   0 – 1

Jurasits Miklós 1650 – Búzás András 1842                        ½-½

Dr.Csíkos Csaba 1586 – Tőkés János 1711                     0 – 1

Ábrahám László 1526 – Balázs Máté 1690                       1 – 0

 

 

Ádók János játszmája csinos befejezéssel.

 

Ádók János (2210) - Tóth Péter (1974)

Angol megnyitás                    [A31]

1.c4 c5 2.Hf3 Hf6 3.Hc3 b6 4.d4 cxd4 5.Hxd4 Fb7 6.f3 d6 7.e4 Hbd7 8.Fe3 g6 9.Vd2 Fg7 10.Fe2 0–0 11.g4 Hc5 12.h4 h5 13.gxh5 Hxh5 14.0–0–0 Kh7 15.Bdg1 Bc8 16.Bg5 Bh8 17.Bhg1 Vd7 18.Bxh5+ gxh5 19.Hf5 Bcg8 20.Fxc5 bxc5 21.Bxg7+ 1–0

 

Olvassa el ezt is!

A zártkert-tulajdonosoknak nem kell regisztrálni

A zártkert-tulajdonosoknak nem kell regisztrálni

A Csongrád Megyei Kormányhivatal arra kéri az ügyfeleit, hogy földhasználati nyilvántartással kapcsolatos bejelentéssel - további intézkedésig - ne keressék fel a járási földhivatalokat.
60 versenyző 47 érmes helyezés

60 versenyző 47 érmes helyezés

A hódmezővásárhelyi Hód Úszó SE őszi – téli alapozásának első eredménye született az elmúlt hétvégén a hagyományos Tavaszváró Nemzetközi Úszóversenyen.
Következik a Szabadság téri Óvoda

Következik a Szabadság téri Óvoda

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Vásárhelyen.
Emléktáblát avattak a mártírhalált halt Cseszkó házaspárnak

Emléktáblát avattak a mártírhalált halt Cseszkó házaspárnak

Hálaadó istentiszteletet követően felavatták a mártírhalált halt, Celebesz szigetén kórházat alapító Cseszkó Gyula és felesége, Hadady Emma Róza emléktábláját az Ótemplom falán.

 

És ezt már olvasta?

Vásárhelyi mazsorettek Monzában
Vásárhelyi mazsorettek Monzában A hódmezővásárhelyi Crystal Dance Club Egyesület 24 versenyzővel, két koreográfiával képviselte Magyarországot.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Hétfői helyzet
Hétfői helyzet Július 7-én, hétfőn délután három óra előtt pár perccel érkezett meg a vihar Csongrád-Csanád vármegye területére.
 
Tram train menetrend változás
Tram train menetrend változás Július 7-től augusztus 17-ig a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamospálya felújítást végez Szeged belvárosában.
 
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

II. félév. A heti kukaürítés nem változott, de most már havi két alkalmmal van a szelektív hulladékszállítás.

 
144 műalkotás az Alföldi Galériában
144 műalkotás az Alföldi Galériában Akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban az Alföldi adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a  művek mennyiségét.
 
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több Az elmúlt napokban, hetekben jelentősen megnőtt a szabadtéri tűzesetek száma. 99%-át emberi tevékenység, emberi gondatlanság okozza.