Kultúra, oktatásPalacsinta gurulás Tündérországban

2013. március 21., csütörtök
 

A farsangnak már régen vége van, ám mégis március 21-én délután a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola folyosóin pillangószárnyú, tündérnek öltözött lányok szaladgáltak. Mondhatnánk, ők voltak a „kellékei” a ’Tündérországi Hétpróba Akadályversenynek’, amelyben szó szerint a fél iskola diáksága részt vett.

 

Fotók: VH

 

A két harmadik osztály rendezésében, pedagógusok és néhány lelkes szülő bevonásával Szabó Magda Tündér Lala című meseregényének történetére felfűzve hat próbán kellett megfelelni a két elsős, másodikos és negyedikes osztályokból felállított 12 csapatnak. A két harmadikos osztály tanulói pedig mindent megtettek a zökkenőmentes lebonyolításért.

 

A feladatok között volt könnyebb-nehezebb puzzle kirakó, vagy éppen játékos horgászat. Természetesen a tündérek nélkülözhetetlen felszerelését: tündér pálcát, csillagos varázsvesszőt is kellett készíteni. És hogy el ne gémberedjenek a résztvevők, a kistornateremben Szabó Magda mesehőseit megszemélyesítve törpe-, és óriásjárást, hason csúszást, békaugrást, zsámolyon lépkedést kellett bemutatni. Na és volt „palacsinta” gurulás is, bár azt csak a beavatottak tudták, hogy Tündér Lala szereplői közül kik „alkalmazták” ezt a gurulás technikát.

 

Az izgalmasra és vidámra sikeredett délutánt Szabó Magda Emlékév inspirálta, népszerű meséje pedig nem csak az akadályversenynek, hanem egy rajzpályázatnak is témájául szolgált.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Távesz báktálé

Távesz báktálé

Patkósné Dezső Katalin: Ilyen összefogás még nem volt! A Roma Nemzetiségi Önkormányzat, Mátrai Attila elnök azonnal  - a már több éve megfogalmazódott ötlet - kivitelezésébe fogtak.
Erkölcstanból is meg lehet bukni szeptembertől

Erkölcstanból is meg lehet bukni szeptembertől

Szeptembertől az első és az ötödik osztályban kötelező lesz a hittan vagy az erkölcstan, a többi általános iskolai évfolyamon felmenő rendszerben vezetik be az új tantárgyat.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Varázsos vonalak az Alföldi Galériában

Varázsos vonalak az Alföldi Galériában

Képgrafikai antológia hatvan év legnevesebb magyar grafikusainak műveiből. A tárlaton egy hetven műből álló grafikai antológia látható.
 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget.