Kultúra, oktatásTávesz báktálé

2013. március 20., szerda
 
Távesz báktálé

A címbeli két szóval köszöntötte Mátrai Attila ma reggel a vendégeket, a gyerekeket és az óvónőket az Észak utcai óvodában. A cigány nyelven ’sok szerencsét’ köszöntést aztán kórusban ismételték a gyerekek, bár legalább a felének volt csak újdonság, mint ahogy a Roma Hagyományőrző Napok zenés-táncos délelőttje és a mesék-versek is.


Fotók: VH

Március 19-én és 20-án a Hódmezővásárhelyi Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata és a Janikovszky Éva Óvoda kétnapos közös rendezvényén a roma kultúra hagyományaival ismerkedhettek a gyerekek és a szülők.

 

„Ilyen összefogás még nem volt! A Roma Nemzetiségi Önkormányzat, Mátrai Attila elnök azonnal  - a már több éve megfogalmazódott ötlet - kivitelezésébe fogtak” mondta Patkósné Dezső Katalin igazgatónő.

Az összefogás eredményeként, a hétfői műsoros délelőttre Nagylakról érkeztek a muzsikusok és táncosok, akik egy nagyszerű, jó hangulatú műsorfolyammal mutatták be a roma muzsikát és táncokat. Kedden délelőtt pedig mesékkel, versekkel folytatódtak a Roma Hagyományőrző Napok.

„Bár az Észak utcai Óvodánkba valóban sok roma kisgyerek jár, mégis keveset tudunk a roma kultúráról. El kell kezdeni valahol és erre a legalkalmasabbak az óvodáskorú gyerekek, akik befogadóbbak, mint esetleg idősebb korukban.” véli Patkósné Dezső Katalin. Azt is elmondta, a két nap sikerén felbuzdulva, elképzelhető hogy egy ilyen multikulturális programot más óvodákba is elvinnék.

 

A délelőtt folyamán az Észak utcai Óvodában a versek, mesék mellé, egy kis bokoli kóstoló is jutott, amit ott helyben az óvodában sütöttek. A roma nyelven bokoli, régen a kenyeret helyettesítette és a legtöbb helyen a sparhelt tetején sütötték, a lisztből készült, vízzel, zsírral összegyúrt tésztát.  

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Március végén kiderül

Március végén kiderül

Nem lesznek tömeges elbocsátások, ugyanakkor számítani lehet munkahelyek megszűnésére. Hogy mely területen hány pedagógusra van szükség, március végén kiderül.
Egy éve írtuk
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 
Pláza épülhet az Aldi mellett
Pláza épülhet az Aldi mellett A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
 
Jelentős összegből megújulhat a belváros
Jelentős összegből megújulhat a belváros A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.