SportÖtvenegyen beneveztek - kétszer annyian futottak

2015. június 1., hétfő
 

Különleges és ismereteink szerint eddig egyedülálló sportverseny helyszíne volt a hétvégén Hódmezővásárhelyen a Kása erdő.

 

 

 

 

Május 31-én a vásárhelyi 3M Kutyaiskola meghirdette az Iron Dog-Man versenyt. Mint az angol nevében is benne van, ezúttal a kétlábúakhoz négylábúak is csatlakoztak. A szervezők szerint ilyet még sehol sem rendeztek.

Annak ellenére hogy kevesen tudtak róla, 51-en neveztek be a négy kategóriába. Érkezett versenyző Szegedről, Győrből és Mosonmagyaróvárról. „A facebookon meghirdetett verseny különlegessége csalogatott ide kutyásokat az ország másik feléből is” - mondta a Vásárhelyi Híreknek Fejes Imre. A főszervező azt is hozzátette, a versenynap végén azt mondták, jönnek legközelebb is! „És ez azt is jelzi, hogy jól sikerült a versenyünk!”

 

A verseny lényege, hogy a hobbi és őrző-védő, egyéni és csoportos kategóriába benevezett versenyzők, kutyájukkal együtt indultak neki a Kása erdőben, a különböző akadályokkal (hordókkal, álcázó hálóval, élére állított raklapokkal, egy-egy helyen jókora sárral) nehezített három kilométeres távnak. Az időeredmények kiértékelése után hirdették ki a győzteseket.

Egyikük Máté Zsolt, a hobbi-egyéni kategória első helyezettje lett. A Máté Taekwondó Sport Egyesület mesteredzője a Vásárhelyi Híreknek azt mondta, őt is meglepte az erdei futam nehézsége, a kétéves Kátó nevű amerikai akita fajtájú kankutyájával egymást erősítve küzdötték le a - szerinte három kilométeresnél jóval hosszabb - távot.

 

A helyezettek részletes listája ITT! (Kattintson!)

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nehéz lesz ledolgozni hátrányt

Nehéz lesz ledolgozni hátrányt

14 pontos vereséget szenvedett Salgótarjánban a Vásárhelyi Kosársuli az NBI B csoport rájátszásának bronz párharcában.
Vásárhelyi segítség a kárpátaljai óvodásoknak

Vásárhelyi segítség a kárpátaljai óvodásoknak

Elindult a gyűjtés a kárpátaljai Mezővári Óvoda építésére, Lázár János jelentős adománnyal járul hozzá. Így talán még a tél beállta előtt megépülhet.

 

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.