SportOtt a helyünk!

2013. október 5., szombat
 
Ott a helyünk!

Október 6-án vasárnap 18 órától szezonbeli második mérkőzését is hazai pályán vívja meg az EnterHód Vásárhelyi Kosársuli.

 

 

 

A Szolnok u23 elleni fölényes győzelem után a hazai utánpótlás-képzés egyik fellegvára, a Kecskemét látogat el a Hódtói Sportcsarnokba. Ellenük azért jóval nehezebb lesz Drahosék dolga.

Az összeállításról Elek András edző elmondta, talán elég annyi információ a Stojan Ivkovic- Forray Gábor edzőpáros munkájáról, hogy az elsőosztályú keretből hárman is tagjai voltak nyáron a magyar válogatottnak. Közülük ketten,  a vásárhelyi nevelésű Mészáros Máté és a bajai Pongó Martin feltehetően vasárnap is pályára lépnek majd.

Mint mondta, nem lesz könnyű, de közönségünk sokat segíthet abban, hogy megőrizzük január óta tartó hazai veretlenségünket. A hosszabb vásárhelyi kispad és a rutin a hazai csapat mellett szól, no meg a közönség bíztatása is.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyen  koncertezik Ákos

Vásárhelyen koncertezik Ákos

Más repertoárral és zenekarral hathetes akusztikus, színházi turnéra indul abból az alkalomból, hogy húsz éve jelent meg első szólóalbuma, a Karcolatok. Képekkel!
Kecskés Ákos bemutatkozott a felnőttek között

Kecskés Ákos bemutatkozott a felnőttek között

Az olasz élvonalbeli Atalanta 17 éves hódmezővásárhelyi futballistája egy barátságos meccsen léphetett pályára a felnőtt csapatban, október 2-án kora délután.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...