Kultúra, oktatásÖtszáz elsősnek már ingyenes

2013. augusztus 22., csütörtök
 
Ötszáz elsősnek már ingyenes

A Hódmezővásárhelyi Tankerületben, tehát Vásárhelyen, Mártélyon, Mindszenten és Székkutason, összesen 11 intézmény indít első osztályokat. Összesen 500 óvodás ül be szeptembertől az iskolapadba. Nekik már ingyenes lesz idén a tankönyv.

 

 

 

 

Az országban összesen csaknem kilencvenezer első osztályos gyermek szüleinek nem kell fizetniük a tankönyvekért, ez a kör az elkövetkező esztendőkben folyamatosan bővül. A teljes ingyenesség elérésig a kormány fenntartja a rászoruló gyermekeknek járó támogatás rendszerét.

A tankönyvek csaknem 70 százaléka már megérkezett az iskolákba a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) tájékoztatása szerint.

Információink szerint például a Liszt Ferenc Ének zenei Általános Iskolába éppen ma érkeztek meg a tankönyvek.

 

A Kello friss közleménye szerint a könyvtárellátó minden iskolába eljuttatja a tankönyveket szeptemberig, így az iskolakezdésre egyetlen diák sem marad tankönyv nélkül. Az egységesített rendszer a kiadók számára is garanciát jelent arra, hogy rendben, időben megkapják a legyártott, leszállított tankönyvek ellenértékét. A Könyvtárellátó szerint a szülők meghatározó többsége az augusztus 15-i határidőre befizette a tankönyvek árát.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Szeptembertől jön az iskolarendőrség

Szeptembertől jön az iskolarendőrség

Egyelőre nem lehet tudni, Hódmezővásárhelyen ha lesz, melyik iskolában lesz bűnmegelőzési tanácsadó, ugyanis napokon belül a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ határozza meg.
Tetten érték a kábeltolvajokat

Tetten érték a kábeltolvajokat

Hódmezővásárhely külterületén, egy telephelyre mászott be egy 57 éves szegedi férfi augusztus 21-én hajnalban, amíg 16 éves társa kint figyelt.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.