Kultúra, oktatásÖtezer éves kultúra emlékeit rejtette a föld Vásárhely határában

2019. február 12., kedd
 

A Tornyai János Múzeumban mutatták be Horváth Tünde régész Az Alföld egy rézkori zuga. Baden-Kostolac-településrészlet a Hódmezővásárhely-Gorzsa-V. számú homokbánya lelőhelyen című kötetét.

 

 

 

 

 

 

 

Az ötezer évvel ezelőttről ránk maradt leletek szerint a terület hosszabb ideig, legalább száz évig lakott volt és fejlett fazekaskultúrával rendelkezett.

–  Bár a Tornyai János Múzeum képzőművészeti kiállításait látogatják a legtöbben, a régészet is fontos szakterülete a közgyűjteménynek – fogalmazta meg a könyvbemutatóra érkezőket köszöntve Miklós Péter múzeumigazgató, hangsúlyozva, hogy mind a feltárások, mind a leletek feldolgozása lényeges feladata az intézménynek.

 

A gorzsai területen Tóth Katalin végzett feltárást, s a feldolgozáshoz a múzeum Horváth Tündét kérte fel, akinek profilja a késő rézkor. A település időszámítás előtt 3300 és 2900 között létesült, s bár régészeti szempontból hosszan, legalább száz évig lakták az itt élők, azt nem sikerült megállapítani, hogy állandóan, vagy csak időszakosan volt lakott a terület. Írásbeli emlékek híján azt sem tudjuk, milyen nép élt itt és milyen nyelvet beszéltek, de az antropológiai vizsgálatok szerint mediterrán népcsoportról volt szó.

 

Az „ős-gorzsaiak” egész napját kitöltötték a létfenntartáshoz szükséges munkák, állatokat tenyészttettek és földműveléssel is foglalkoztak, s jellemző volt a fazekasság is. A megmaradt cserépleletek szerint sok főzésre alkalmas edényt készítettek, s gyakran készítettek zsíros ételeket, Gorzsa egykori lakói láthatóan nem éheztek. S bár rendelkeztek élelmiszertartalékokkal, azonban az éghajlatnak kiszolgáltatottan éltek: ekkoriban sem kedvezőnek, sem teljesen kedvezőtlennek nevezhető, változékony klíma uralkodott a területen, ez hátrányos a növénytermesztés számára, s az egykori gorzsaiak is inkább szarvasmarhák és juhok tenyésztésével foglalkoztak.

 

Azt, hogy hányan éltek ezen a területen, a régészek nem tudják megválaszolni és nem találták házakat nyomát sem. Vagy nem is voltak, vagy olyan technológiával épültek, amelynek nem marad feltárható nyoma. Nem kizárt, hogy sátrakban laktak, de elképzelhető – mivel ekkoriban kezdték alkalmazni a kereket –, hogy a családok ekhós szekereken éltek.

 

Más kultúráknál információt jelenthetnek a temetők, azonban a Baden-kultúrában – mint a gorzsai is –, nem a sírba hantolva, vagy hamvasztva temetkeztek. Olyan rítust alkalmaztak, amely során a teljes emberi test megsemmisül. Elképzelések szerint az elhunytakat állatbőrbe csomagolta szent ligetekben fákra lógatták fel, s azok ott elenyésztek, vagy a szabad földre kihelyezett porhüvelyt az időjárás, vagy a ragadozók tették porrá. A kis százalékban gödrökben megtalált emberi maradványok viszont nem hétköznapi temetkezés alkalmával kerültek a földbe, hanem rituálisan feláldozott emberáldozatok maradványait tárták fel a régészek.

A gorzsai gazdag lelőhelynek számít – fogalmazta meg Horváth Tünde, rámutatva, hogy kutatásaik szerint itt három különböző kultúrát képviselő népcsoport is élt egy időben ezen a területen.

 

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Csak egy tanuló jutott tovább

Csak egy tanuló jutott tovább

A vásárhelyi szakképzésben megtörni látszik az évtizedes lendület: a 37 induló közül csak egy tanuló jutott túl a Szakma Kiváló Tanulója és a Szakmai Tanulmányi Verseny elődöntőjén.

 

Tornyai János 24. órája

Tornyai János 24. órája

Különleges tárlattal kezdődött a Tornyai János Emlékév. Vajon mi motiválta Tornyait, a festőművészt, hogy egy vargabetűt tegyen a folklór irányába?

13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.