Kultúra, oktatásÖt helyszín száz élmény

2014. május 22., csütörtök
 
Öt helyszín száz élmény

Családi napot szervez a Tiszta Szívvel Egyesület és Alapítvány május 24-én, Hódmezővásárhelyen. A programok délelőtt 9 órakor kezdődnek és a város öt játszóterén ügyességi és bátorsági próbákkal várják a játékos kedvű családokat.

 

Fotó: VH

 


„Valódi összefogás eredménye lesz a Családi Nap, hiszen az önkormányzat mellett, a Honvédség, Rendőrség, Katasztrófavédelem több civil szervezet is segíti és színesíti a napot” – mondta Almási István polgármester a rendezvény egyik helyszínén, a Hódtói gördeszka pályánál tartott sajtótájékoztatón.

„Örülök, ha a Tiszta Szívvel Alapítvány hallatán a vásárhelyieknek a gyerekek jutnak az eszükbe. Ez az egész napos, öt helyszínes rendezvény is nekik szól” – kezdte a  szombati programok ismertetését Lázárné Megyeri Zita, az alapítvány elnöke.

A nevezési díj családoknak 500, csapattagoknak 300, míg egyéniben 500 forint, befizetésével végig kell járni a város öt, a Tiszta Szívvel Egyesület által létrehozott ‑ hódtói, népkerti, Európa parki, Damjanich utcai és Béke telepi játszóterét. Az itt rendezett próbákon  tallérokat gyűjthetnek a hódmezővásárhelyi családi nap résztvevői. A vállalkozó kedvű családokra egyéni és csapat feladványok is várnak. A szervezők célja, hogy a több állomáson átívelő próbákon a gyerek a szülőkkel, a szülők a gyerekekkel együtt játszanak.

 

A várostérképre pillantva, az öt játszótér „leküzdésére” – a komoly távolság miatt kerékpárral,  vagy autóval érdemes nekivágni.

A tallérok összegyűjtői között 16 órakor sorsolnak a hódtói a görkorcsolyapálya melletti zöld területen, ahol többek között 2 okostelefon, 2 táblagép, 6 kerékpár és ópusztaszeri családi belépők találnak gazdára.

A sajtótájékoztatón elhangzott, a 16 órakor kisorsolt tárgyakért ha rövid időn belül nem jelentkeznek, akkor újra kisorsolják.

A sorsolás után fél öttől gyermekkoncert, majd Lányi Lala és Kocsis Tibor fellépése szórakoztatják a résztvevőket.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Mindent tudni akarunk!

Mindent tudni akarunk!

A gyerekekért érkező szülők szerint minden alkalommal közelharcot kell vívni, hogy a foglalkozás végén hazainduljanak.  Képekkel! 
Lázár János szeret vadászni

Lázár János szeret vadászni

Lázár János szenvedélyes vadásznak tartja magát, viseli annak a következményeit. Egyelőre nem tudok leszokni róla – mondta.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...