Kultúra, oktatásOsztottak, szoroztak, nyertek

2014. március 9., vasárnap
 
Osztottak, szoroztak, nyertek

Március 1-2-án huszonöt iskola tanulói vettek részt a 22. Országos Református Középiskolai Matematikai Versenyen, melyet a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában rendeztek meg.

 

Képünkön a verseny pillnatai

 


A 7-12. évfolyamok számára kiírt országos verseny első napján volt a verseny egyéni írásbeli fordulója. Körzőt, vonalzót, számológépet, függvénytáblázatot használhattak. Március 2-án vasárnap iskolák közötti csapatversenyt rendezték. A versenyre valamennyi református iskola évfolyamonként egy tanulót küldhetett.

A hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium diákjai idén is kiváló eredményeket értek el egyéniben és csapatként is.


Eredmények:

 

 7. évfolyam Gémes Imre III. helyezés, felkészítő tanára Csorba Emese;

 8. évfolyam Halasi Vanda dicséret (V. hely), felkészítő tanára Csorba Emese;

 9. évfolyam Gémes Antal I. helyezés, felkészítő tanára Nyáry József;   További cikkünk Gémes Antalról ITT! 

12. évfolyam Antalicz Balázs II. helyezés, felkészítő tanára Lakatos-Tóth István.

 

A csapatversenyben a bethlenesek I. helyezést értek el. Tagok a fent említettek, valamint Kis Zoltán 10.B és Piti Ákos 11.B osztályos tanulók.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Európára az átlagnál nagyobb felmelegedés jöhet

Európára az átlagnál nagyobb felmelegedés jöhet

A kontinens nagyobb részén extrém mennyiségű, hirtelen lehulló csapadékkal lehet számolni. Jelentősen nő a csapadék mennyisége Közép- és Észak-Európában télen is.
Az erő velük volt

Az erő velük volt

Milyen az, amikor egy nagyon erős ember nagyon-nagyon erős akar lenni. És persze mindezt hogyan akarja elérni. Kiss Jenő beavatott a titokba. Fotótudósítás!
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.