Kultúra, oktatásOsztálykirándulás Határtalanul

2018. április 19., csütörtök
 
Osztálykirándulás Határtalanul

A Németh László Gimnázium, Általános Iskola 7. b osztálya április 12-16. között a HATÁRTALANUL! program keretében osztályfőnökükkel és két kísérő tanárral Erdélybe utazott.

 

 

 

 

 

 


Erre az utazásra 2 086 000Ft támogatást kapott az Emberi Erőforrások Támogatáskezelőtől az iskola.

 

Kelemen-Fehér Tímea összefoglalója szerint, az út során ellátogattak Nagyszalontára, Szilágynagyfalura, majd Nagybányán vették fel a Németh László Elméleti Líceum tanulóival, tanáraival a kapcsolatot, ezt követően Koltóra utaztak. Az öt nap során egyre inkább megtapasztalták a vásárhelyi gyerekek Erdély szépségét, kutatva nagy magyar íróink, költőink nyomában.

Parajdon jártak a sóbányában, Korondon egy taplász mester segítségével ismerkedtek meg a népi iparművészettel, majd Csehétfalvára utaztak, ismerkedve a térség hagyományaival, szokásaival, legendájával. Hatalmas élmény volt a Gyilkos- tó partján egy rendhagyó földrajz óra keretében megismerni a tó keletkezését, felfedezni a táj növényeit, állatait. Útjukat Farkaslakán folytatták, majd Segesvárra látogattak, és megnézték Vajdahunyad várát. Déva városával a Téglás Gábor Kollégium egyik 10. osztályos tanulójának, Jázminnak a vezetésével ismerkedtek meg.

 

Nem hagyhatták ki a diákok Temesvár városát sem az utazásuk alatt, illetve testvériskolájukban az aradi Aurel Vlaicu Iskolában is látogatást tettek. Mindenhol vendégszerető, mosolygós magyarok fogadták a diákokat.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Történelemverseny idén is az Emlékpontban

Történelemverseny idén is az Emlékpontban

Közel százhúsz felső tagozatos diákj indult a Klauzál Gábor Általános Iskola és az Emlékpont által meghirdetett történelemverseny idei fordulóján. Képekkel.
Tánc Világnapja 2018

Tánc Világnapja 2018

A Stars of Hope Táncstúdió már második alkalommal rendezi meg Hódmezővásárhelyen a Tánc Világnapján az ingyenes órát. Nincs korhoz kötve! Képekkel.
Hódmezővásárhelyre látogatott a francia nagykövet

Hódmezővásárhelyre látogatott a francia nagykövet

Többek között tárgyaltak Vallaurisról, Hódmezővásárhely testvérvárosa kapcsán arról, hogy miként lehetne élénkíteni a két város közötti kapcsolatot.
A Wenckheim kastély ügy - epilógus

A Wenckheim kastély ügy - epilógus

A pályázat támogatást kapott, így a kastély teljes fenntartása Békés vármegye kezébe került. Közel egymillárd lesz a további felújításra.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 46. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Négyéves a tramtrain
Négyéves a tramtrain Eddig több mint 93 alkalommal kerülhették volna meg a Földet az Egyenlítő mentén, de akár közel ötször is megjárhatták volna oda-vissza a Föld-Hold távolságot.
 
Eljárás indult egy hódmezővásárhelyi férfival szemben
Eljárás indult egy hódmezővásárhelyi férfival szemben Megöléssel fenyegette volt élettársát, illetve egy csákánnyal megsebesítette a nő egyik ismerősét.
 
Egy nappal hosszabb lesz a a DEJA VU Fesztivál 2026-ban
Egy nappal hosszabb lesz a a DEJA VU Fesztivál 2026-ban Minden eddiginél nagyszabásúbb koncepcióval tér vissza 2026-ban Magyarország legnagyobb retro fesztiválja. Kezdődik a bérletárusítás.
 
A Kosársuli feljött a tabella 7. helyére
A Kosársuli feljött a tabella 7. helyére Másfél hónap után ismét hazai pályán játszott bajnokit a Vásárhelyi Kosársuli, és zsinórban négy elveszített mérkőzést követően újra nyerni tudott.
 
Árakat emel az önkormányzat
Árakat emel az önkormányzat

A kormányzati elvonások és inflációs terhek miatt, illetve az új, költségnövelő állami előírásokra és adminisztratív terhekre való tekintettel.

 
Idén is jön a város Mikulása
Idén is jön a város Mikulása Hódmezővásárhely Önkormányzata a tavalyi évhez hasonló összegben idén is hozzájárult a városi fenntartású óvodák játékvásárlásához.