Kultúra, oktatásŐszi kavalkád a Lisztben

2015. október 22., csütörtök
 
Őszi kavalkád a Lisztben

„Vége már a szép napoknak. A virágok hervadoznak, Bágyadoz a nap sugára...” áll Vajda János Őszi Hangulat című versében. Valóban hűvös, barátságtalan időre ébredtek a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola diákjai is, de aztán a napsütésessé vált délutánra az iskola a vidámság, a jó hangulatú Őszi kavalkád színhelye lett.

 

Fotó: VH

 

„Hagyomány, hogy a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola egy-egy témát feldolgozva projektekben valósítja meg az ismeretszerzést, a kompetenciák fejlesztését. Többféle művészeti ág felhasználásával készültünk a programra"- mondta az iskola igazgatója, Forrainé Kószó Györgyi.


Az Őszi kavalkádot a Vásárhelyi Művészeti Kuckó programjaként rendezték. A program neve ismerősen csenghet, hiszen – mint arról többször írtunk - a hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola alsótagozatosai sajátos és egyedi módon tanulhatják meg ünnepeinket, hagyományainkat. A Liszt Ferenc iskola szokásos programjai: a  Zene Világnapja, a nemzeti emléknapok, ünnepek, advent, karácsony, farsang, stb. mellett, a jeles napokhoz kapcsolódóan is készülnek komplex programok, nevezetesen úgy, hogy például egy-egy évszakot dolgoznak fel.

Ezúttal több helyszínen játékos mozgás, „kreatívkodás”, egy kis agytorna, mese, ének, régi hagyományok megismerése tarkította az Őszi kavalkád a vidám délutánját, ami egyúttal a november 2-ig tartó őszi szünet nyitányát is jelentette.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Madarat - nemcsak - tolláról, internetről is

Madarat - nemcsak - tolláról, internetről is

Magyarország változatos megjelenésű és viselkedésű madárkavalkádjának a megismerését segíti az az új, interneten elérhető, képes videós, hangos adatbázis.
A Hód Fitness ismét bizonyított

A Hód Fitness ismét bizonyított

Bajnoki cím és további 13 érmes helyezés a Spanyolországban rendezett XIII. Fit-Kid Európa-bajnokságon. Eredményekkel és képekkel!
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.