KözéletŐszi barangolás lampionnal

2011. október 26., szerda
 

Ősztündér, töklámpás, őszbúcsúztatás. Többek között ezekből az elemekből állt a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola és Óvoda, ovis családi délutánja. A lampionos felvonulás mellett, töklámpásokat készítettek a gyerekek, és a hangulatosan megvilágított udvaron keresgélték az őszi gyümölcsöket.

 

Nézze meg videó beszámolónkat ITT!

 

 

Már hat éve hagyomány a Szabadság téri oviban, az Őszi barangolás nevű családi délután, ahol a szülők, gyerekek és óvónők együtt búcsúztatják el az őszt.

Ezt a programot 6 évvel ezelőtt, a Janikovszky Éva óvoda családi rendezvényként tartotta először. A szülők és gyerekek körében nagy tetszést aratott, így hagyománnyá is vált. Ezt folytatja a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola és Óvoda, Szabadság téri óvodája.

A gyerekek meséket tanultak, töklámpást faragtak, színes őszi díszeket készítettek, ezzel  készültek a közös délutánra. A rendezvényre a családok mellett, a leendő ovisok és a Liszt Ferenc iskola tanulói is meghívást kaptak, sőt egy-egy játékos feladatban részt is vettek. Az udvaron gyerekek és szülők együtt énekeltek, együtt játszottak, sőt még közös lampionos felvonulást is rendeztek. A menet az óvoda udvaráról indult és körbejárták az egész Szent István teret.

„A gyerekek izgalommal, és hatalmas lendülettel készültek a mai napra. Játékos formában, a nevelési programba beépítve, közösen készítettük el a dekorációt, a rendezvényhez szükséges eszközöket. Minden évben nagy sikere van az Őszi Barangolásnak, talán azért is, mert ilyenkor részt vehetnek a szülők, testvérek és rokonok is az óvoda életében.”- értékelte a rendezvényt Bozókiné Szabó Ildikó, szakmai vezető.

A felvonulás után uzsonna is várta a gyerekeket. Az asztalon gyümölcsök, nassolni valók és üdítők sorakoztak, sőt az ősz egyik legjellemzőbb ételét, a sütőtököt is megkóstolhatták a gyerekek. Az őszbúcsúztató rendezvények még nem értek véget. Az ovisok után az iskolások is hasonló programot rendeznek a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskolában, ahová az óvódás társaikat is várják.

 

Olvassa el ezt is!

Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.