KözéletŐsszel kiderül, hogy ki mit művel

2014. július 21., hétfő
 
Ősszel kiderül, hogy ki mit művel

Nagy az ijedség néhány hete a kiskerteket bérlő városiak körében, akiknek földművesi státusz kellene, hogy megtarthassák bérleményüket. Valójában ezek az apró földecskék inkább hobbikertek, a bérlők által megtermelt kevéske zöldségért, gyümölcsért sem mint a meggazdagodásért.

 

 


Most a Földművelésügyi Minisztérium igyekszik megnyugtatni a közvéleményt, amikor mai közleményében írja, hogy a nagy visszhangot kiváltó haszonbérleti problémák ügyében előkészítette a kialakult helyzet rendezését szolgáló javaslatát. Az erre vonatkozó számos észrevétellel összhangban valóban nem látja ugyanis agrárpolitikai indokát a hobbikertészek körében a földszerzés földművesi státuszhoz kötésének. A tárca a kiskertek bérlőinek problémáját orvosló törvényjavaslatát várhatóan az őszi ülésszakban tárgyalja az Országgyűlés.

Mint ismeretes, korábban több sajtóorgánum riogatott azzal, hogy az új földforgalmi törvény miatt elveszíthetik bérleményüket az önkormányzati területet használó városi kertészkedők, mivel a bérlői minőséghez a földműves fogalmi körébe kellene tartozniuk, az ott rögzített szigorú kritériumoknak kellene megfelelniük. Tekintettel arra, hogy a felszínre került szabályozási anomália törvényi szintű korrekciót igényel, a kérdés az Országgyűlés őszi ülésszakán kerülhet terítékre. A tárca addig is nyugalomra inti a kiskertek bérlőit, őket a szabályozás pótolandó hiányosságaiból fakadóan nem fogja érni semmilyen hátrány, ezen az alapon bérelt területüket nem veszítik el.

 

Olvassa el ezt is!

Kőbe vésett történelem

Kőbe vésett történelem

A vásárhelyiek közül ma már kevesen tudják, hogy az egykor a Kossuth téren állt Országzászló is Kriván Ferenc munkája. Kiállítása nyílik július 23-án.
Koncert a volt polgármester emlékére

Koncert a volt polgármester emlékére

Megteltek a Református Ótemplom padsorai szombaton, Dr. Rapcsák András egykori polgármester emlékére rendezett kóruskoncerten. Képekkel!
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...