Kultúra, oktatásKőbe vésett történelem

2014. július 21., hétfő
 
Kőbe vésett történelem

A vásárhelyiek közül ma már kevesen tudják, hogy az egykor a Kossuth téren állt Országzászló is Kriván Ferenc munkája.

 

 

 

 

Nem végzett akadémiát, csak ipariskolát, ahol kőszobrász, gipszöntő mesterséget tanult. Tehetségét mégsem vonta senki kétségbe. Kriván Ferenc szobrászművész születésének 125. évfordulója alkalmából kamaratárlat nyílik július 23-án, szerdán délután 5 órakor a Tornyai János Múzeumban.

A leginkább síremlékeiről és első világháborús emlékműveiről ismert hódmezővásárhelyi művész szobrászi tehetségét mintegy húsz plasztikai alkotással mutatja be augusztus 10-ig látogatható kiállításán a Tornyai-múzeum.

 

Kriván Ferenc 1889-ben született a dél-alföldi városban. Szegeden végzett ipariskolát, majd Varga Sándor és Pásztor János szobrászoknál sajátította el a művészet alapjait, valamint müncheni, bécsi és párizsi tanulmányutakon képezte tovább magát. Első kiállításán, 1912-ben ezt követően mindösszesen egy egyéni és egy közös kiállítása volt 1970-ben bekövetkezett haláláig óriási közönség és szakmai sikert értek el Pásztor és Rubletzky hatására született népi életképei, portréi. Kriván Ferenc világháborús frontszolgálatát követően, 1918 végén testvéreivel, Pállal és Mihállyal alapították meg ismert kőszobrász és műkőkészítő vállalatukat. Közel fél évszázadon át főleg épületszobrászati munkákat és síremlékeket készítettek. Hódmezővásárhely temetőiben Kriván síremlékek százai sorakoznak, köztéri alkotásai közül a közvélemény leginkább a vásárhelyi határban álló első világháborús hősi emlékműveit ismeri.

A vásárhelyiek közül ma már kevesen tudják, hogy a Kossuth téren egykoron állt Országzászló is Kriván Ferenc munkája.

Az emlékmű terveire kiírt pályázatra nyolc pályamű érkezett, hét modell alakban részletes leírással ellátva, egy pedig rajzban. Két bizottság is a 4. számú pályamunkát, Kriván Ferenc szobrászművész és ifjabb vitéz Koncz Péter építész alkotását ítélte a legjobbnak.

Hódmezővásárhelyen 1934. május 20-án, Pünkösd vasárnapján több mint tízezer ember részvételével avatták fel az elszakított területekre emlékező és emlékeztető első monumentumot a Kossuth téren.

A Tornyai János Múzeum kiállításán, mely kapcsolódik az első világháború centenáriumi rendezvényeihez, Huszár Ferenc alezredes, laktanyaparancsnok köszönti a megjelenteket szerdán 17 órakor a vásárhelyi közgyűjtemény emeleti kiállító-termében.

 

Olvassa el ezt is!

Ittasan is lehet kerékpározni

Ittasan is lehet kerékpározni

A kérdés, ki örül és ki nem örül a KRESZ módosításának, amely szerint szombattól lehet kerékpározni alkoholfogyasztás után.
Koncert a volt polgármester emlékére

Koncert a volt polgármester emlékére

Megteltek a Református Ótemplom padsorai szombaton, Dr. Rapcsák András egykori polgármester emlékére rendezett kóruskoncerten. Képekkel!
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...