Kultúra, oktatásÖsszegyetemi Nyílt Nap az SZTE-n

2013. november 17., vasárnap
 
Összegyetemi Nyílt Nap az SZTE-n

A Szegedi Tudományegyetem az idei esztendőben november 21-én fél kilenctől délután 4 óráig rendezi meg immár hagyományos összegyetemi nyílt napját a József Attila Tanulmányi és Információs Központban.  

 

 

 

 

A nyílt nap képzési kiállításán a leendő hallgatók közvetlenül a tizenkét kar, illetve a Tanárképző Központ képviselőinek tehetik fel kérdéseiket, valamint három helyszínen óránként kari tájékoztató előadásokon ismerhetik meg mélyebben a szegedi universitas közel 300 szakot felölelő, színes képzési kínálatát. Izgalmas játékokon értékes nyereményekkel is gazdagodhatnak a szerencsés látogatók.

 

Természetesen a továbbtanulni szándékozók, a 12 kar között a hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kar standján is tájékozódhatnak a szakokról és a felsőfokú szakképzések teljes palettájáról, illetve a kollégiumi és egyéb lehetőségekről. A délelőtt folyamán az egyik teremben pedig a képzésekről, a perspektívákról összefoglaló felvételi tájékoztató előadást is tartanak.

A rendezvényen „Ti jöttök” címmel interaktív workshopra is sor kerül. A Csodák Palotája látványos kísérletekkel, bemutatókkal érkezik Szegedre, de szó lesz a Szegedi Tudományegyetemen folyó legjelentősebb, legérdekesebb kutatásokról is.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kezdődik a mozivarázs

Kezdődik a mozivarázs

A vásárhelyiek nagy örömére és a jegyelővételekből láthatóan nagy érdeklődéstől kísérve, csütörtökön premierfilmekkel, digitális vetítéssel, 3D-ben újranyílik a Mozaik Mozi.
Gazdálkodj okosan a tehetségesekkel

Gazdálkodj okosan a tehetségesekkel

A város középiskolái közül a Gregus Máté Szakképző és a Bethlen Gábor Református Gimnázium csapatai mellett, az orosházi Táncsics Mihály Gimnáziumból is érkeztek versenyzők. Képekkel!
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 

És ezt már olvasta?

Márky-Zay Péter Brüsszelben
Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 
Győzött a Kosársuli a Győr ellen
Győzött a Kosársuli a Győr ellen Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.