BulvárŐrület! - Idén is lesz Hódmezőrület

2017. június 2., péntek
 
Őrület! - Idén is lesz Hódmezőrület

Füst, motorzúgás, fékcsikorgás, égett gumi szaga várja a látogatót idén is Hódmezővásárhely határában a Hód-Mezőgazda Zrt. telephelyén, ahol a veterán traktorok, autók és a driftelés szerelmesei lepik el a placcot- tájékoztatott az Axiál Kft.

 

 

 

 

 

Maga a drift szó annyit jelent csúsztatás, sodródás, ez jól mutatja, mire is számíthat a közönség. Itt ugyanis a sebességnél csak a vezetéstechnika fontosabb! Kellő időben kell ellenkormányozni, megválasztani a megfelelő ívet és persze néhány ütős showelem bevetése is szükséges az elkerülhetetlen katarzishoz.

A sofőröknek van miért izgulniuk, hiszen a pálya mindössze 350 méter hosszú, amelyet több milliós mezőgazdasági gépek és 400 kilós szalmabálák fognak tarkítani. És, ne higgye, hogy csak nézni szabad! A tavalyi évhez hasonlóan, aki érez kedvet, erőt és rendelkezik kellő bátorsággal, beülhet az anyósülésre is, ehhez mindössze egy felelősségvállalási nyilatkozatot kell kitöltenie a helyszínen.

 

A Vásárhelyi Hírek megtudta, a Hódmezőrület 2017-ben kétnapos lesz, a szervezők azért döntöttek így, hogy még több érdeklődő ismerhesse meg a mezőgazdasági gépeket. Rendhagyó körülményeket pedig azért teremt a bajai központú vállalkozás, hogy a mezőgazdaság egy izgalmas arcát mutathassa be a fiataloknak. 

 

A múlt évi rendezvény sok embert vonzott, akik egytől-egyig kíváncsiak voltak rá, hogy a profi driftesek félelmet nem ismerve, hogyan cikáznak az értékes erőgépek között. 300 lóerő alatti autó alig akadt, idén se számítson senki kevesebbre!

Ráadásul most veterán traktorokat és oldtimer autókat is elhoznak augusztus 26. és 27-én.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Bajnoki szezonzárás a nyolcadik helyen

Bajnoki szezonzárás a nyolcadik helyen

A Kosársuli nem tudta megőrizni a 7. helyért folytatott párharc odavágóján szerzett előnyét az MTK Törökbálint otthonában.
Kis hír a nagy döntésről

Kis hír a nagy döntésről

A tram-train projekt kormány-előterjesztése folyamatban van, ami a kormány döntése után lesz nyilvános, várhatóan egy hónapon belül.
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
A roma holokauszra emlékeztek

A roma holokauszra emlékeztek

Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.