SportOrszágos versennyel nyitják meg hivatalosan a vásárhelyi Arénát

2014. szeptember 23., kedd
 
Országos versennyel nyitják meg hivatalosan a vásárhelyi Arénát

Hódmezővásárhelyen igazi pezsgéssel teli, egy látványos sport országos bajnokságával nyitják meg újra hivatalosan is a Balogh Imsi Sportcsarnokot.

 

Képünkön Rácz Ildikó

 

 

Szeptember 27-én rendezik a Fit Kid egyéni és csoportos Grand Prix Országos versenyét. Ennek keretében pedig - a 2013-ban, éppen a vásárhelyi Országos Bajnokságon debütált - két új kategóriába is nevezhetnek a lányok: a Fitness Woman Open Egyetemista és Főiskolás Bajnokságba és a Fitness Lady kategóriába. Eddig 12 lány jelentkezett a versenyre, amely a laikus számára, inkább egy mini szépségversenynek is tekinthető.

 

„Több min 20 egyesület, 250 versenyzője jelezte indulását mind az Fit Kid A és B osztályos egyéni, mind pedig a csoportos Grand Prix-be, ez pedig rekordszámú nevezést jelent” - mondta Rácz Ildikó a bajnokságot rendező Hód Fitness SE. vezetőedzője a Vásárhelyi Híreknek.

 

Már tavaly is zsúfolásig megtelt nézőkkel a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, idén a Balogh Imsi Aréna viszont igazi sporthelyszíne lesz az Országos Bajnokságnak. Hozzá kell tenni,  tucatnyi szponzor és támogató segíti a már tavaly is teltházas hétvégi sporteseményt.  

 

Rácz Ildikó elmondta, szombaton délelőtt 10 órától bonyolítják az egyéni és a Fitness Lady kategória versenyeit, valamint a Fitness Woman Open Egyetemista és Főiskolás Bajnokságot. Délután a csoportos versenyek következnek, majd az követően lesz az eredményhirdetés.

 

Megírtuk, a Fitness Woman kategóriánál a döntőbírók majd az estélyi ruhás, a fürdőruhás és a fitness gyakorlat fordulóit értékelik, a Fitness Lady kategóriában indulók pedig koktél ruhás és fürdőruhás fordulóban vesznek részt. Ezért is érezheti magát a néző egy mini szépségversenyen.

 

Árusok sora sportszerekkel, sportruházattal és kiegészítőkkel várja az érdeklődőket.

A versenyek között diszkó tánc, meglepetés bemutatók is lesznek. A Hód Fitness vezetőedzője, a verseny főszervezője hozzátette, szombaton a vásárhelyi egyesület valamennyi tagja bemutatkozik a színpadon. A díszvendég Babinyecz Tímea a 2010-es Miss Universe Hungary lesz.

Délelőtt 10 órakor lesz az évek óta bezárt Aréna hivatalos újranyitása, amelyen részt vesz Almási István polgármester, Dr. Égető Gábor a Csongrád Megyei Kormányhivatal Járási Hivatalának vezetőhelyettese.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kecskeméten kezd a Kosársuli

Kecskeméten kezd a Kosársuli

Vásárhelyi Kosársuli rögtön erős ellenféllel kezd. Megszületett az NBI B. csoportos kosárlabda bajnokság 2014-15-ös idényének menetrendje. Nézze meg!
Pikali Gerdának csak a hússal van baja

Pikali Gerdának csak a hússal van baja

Kétgyermekes anyukaként a természetességre és a kényelemre voksol. A legszívesebben farmerban és pólóban intézi napi teendőit, és őrizve fittségét, ahova teheti, gyalog jár.
Több, mint 40 előadó

Több, mint 40 előadó

Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.