KözéletOrszágos ügyekről a Csúcsi Olvasókörben

2016. február 9., kedd
 
Országos ügyekről a Csúcsi Olvasókörben

Új működési modell bevezetését tervezi a kormány a szennyvíz-, ivóvíz-, gáz-, áramszolgáltatás, a távfűtés, hulladékkezelés és a közétkeztetés területén - jelentette ki Lázár János kedden Hódmezővásárhelyen.

 

 

 

 

 

A kormány hosszú távú változásokat tervez, amelyek célja, hogy ezeket a szolgáltatásokat non-profit jelleggel biztosítsa az állam - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Csúcsi olvasókörben tartott lakossági fórumán.

A kabinet szeretné, ha a szolgáltatók állami kézbe kerülnének vagy az állam felügyelt piacokon működnének - hangsúlyozta a térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus mintegy ötven fős hallgatósága előtt.

Ha ezeken a területeken magáncég akar működni, tudomásul kell vennie, hogy a lakosság kiszolgálásán nem termelhet profitot - közölte a miniszter.

Lázár János szerint ez fogja megvédeni az embereket attól, hogy a rezsi irreálisan emelkedjen. Hozzátette: ha jól szervezik meg ezeket a szolgáltatásokat, az további csökkentést is lehetővé tehet.

 

Egy, a várólistákkal kapcsolatos kérdésre válaszolva a politikus kifejtette, annak idején a Fidesz ellenezte azok bevezetését, mivel az egészségügyi ellátások időbeli eltolása a fizetős szolgáltatások felé terelheti a páciensek egy részét. A kormány döntése nyomán a rendszer változott, a súlyos betegség gyanúja esetén a vizsgálatot soron kívül kell elvégezni.

Bizonyos területeken sikerült előrelépéseket elérni, részben annak a 600 milliárd forintnyi fejlesztésnek köszönhetően, melyet az elmúlt években a kórházak, egészségügyi gépek, műszerek, beszerzésére fordítottak - mondta Lázár János.

 

A politikus hangsúlyozta, egyszerre kell emelni a béreket és fejleszteni az infrastruktúrát egy olyan társadalomban, amely betegebb mint az európai átlag. A betegségmegelőzés, az egészségmegőrzés sajnos gyerekcipőben jár Magyarországon - emelte ki.

 

Az évi 120 ezres halálozást 5-10 ezerrel csökkenteni lehetne egészségtudatosabb életmóddal - hangsúlyozta az országgyűlési képviselő, példaként a tüdőrák és a béldaganatok szűrését említve, amellyel radikálisan mérsékelhető lenne az ezek miatt bekövetkező halálesetek száma.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Takonykórra felkészülni!

Takonykórra felkészülni!

Kerek egy hét alatt a kétszeresére emelkedett az influenzás tünetekkel orvoshoz fordult lakosok száma Csongrád Megyében. Az otthon magukat kúrálók száma jóval nagyobb lehet.
Egy életforma jelene és jövője

Egy életforma jelene és jövője

Hódmezővásárhely külterületén 2001-ben még 4086 fő élt tanyán. Ez a szám mára 1318-ra fogyott. A csökkenő tendencia most megállt.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.