SportOrszágos negyedik lett a Vásárhelyi Kosársuli NLG-s csapata

2018. július 3., kedd
 
Országos negyedik lett a Vásárhelyi Kosársuli NLG-s csapata

A Vásárhelyi Kosársuli 2005/2006-os születésű Németh László Gimnázium és Általános Iskolába járó játékosaiból álló "Miami Heat" junior NBA csapat hatalmas sikert ért el.

 

 

 

 

 

 

Utasi Gábor testnevelő tanár beszámolója szerint az egészéves versenysorozat zárásaként július 1-én vasárnap rendezték Budapesten a jrNBA League Hungary döntőjét.

 

Az ország  legjobb négy iskolai csapata, abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a Magyarország - Litvánia világbajnoki selejtező mérkőzés felvezetéseként mérhette össze egymással tudását az impozáns Tüskecsarnokban. Az egész éves bajnokság befejező rendezvényén a Németh László Gimnázium, Általános Iskola csapata mellett két zalaegerszegi és egy tiszaújvárosi iskola csapata lépett pályára

 

Az NLG-s összecsapást szülőkből, hozzátartozókból és barátokból álló mintegy 30 fős vásárhelyi szurkolótábor is segítette.

 

Az iskola végül a negyedik helyen végzett. A gyerekek mindent megtettek a pályán és tudásuk legjavát nyújtva büszkén vehették át az oklevelet Gordan Gilicek, egykori NBA játékostól, aki a liga képviseletében tekintette meg a meccseket. Az esti válogatott mérkőzést pedig, a VIP szektorból szurkolhatták végig és még Hanga Ádámmal is sikerült egy közös szelfit készíteni.

 

NLG: Zsóri Zsolt 6, Csókási Máté 5/3, Bacsa Rajmund 6/3, Wolf Noel 2, Kis Viktor 10, Forrai Szabolcs -, Gedai Balázs 13, Utasi Zsombor 4, Kádár Zsolt 9, Bácsi Bernát 4, Angyal Medárd 13.
edző: Utasi Gábor testnevelő

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A 20 év alattiaknak támogatás a jogosítvány megszerzéséhez

A 20 év alattiaknak támogatás a jogosítvány megszerzéséhez

Július elsejétől támogatás igénylehető a „B” kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzéséhez szükséges KRESZ vizsga, illetve a hozzá kapcsolódó tanfolyam díjához.
Európában először Szegeden

Európában először Szegeden

Megérkezett Szegedre a július 14-én nyíló dinoszaurusz-kiállítás anyaga. A legújabb kutatások alapján ismerhetjük meg az ősállatok világát. Képekkel.

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.