MozaikA 20 év alattiaknak támogatás a jogosítvány megszerzéséhez

2018. július 2., hétfő
 
A 20 év alattiaknak támogatás a jogosítvány megszerzéséhez

A kormány döntése értelmében július elsejétől támogatás igénylehető a „B” kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzéséhez szükséges KRESZ vizsga, illetve a hozzá kapcsolódó tanfolyam díjához.

 

 

 

 

 

 

Azok igényelhetik, akik a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzéséhez szükséges sikeres KRESZ vizsgát 2018. július 1-jét követően teszik le, és a vizsga napján még nem töltötték be a 20. életévüket.

 

A támogatás összege a KRESZ tanfolyam díjának és a sikeres vizsga igazgatási szolgáltatási díjának ténylegesen megfizetett összege, de legfeljebb 25 ezer forint. A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál (1820, Budapest) formanyomtatványon, vagy elektronikus űrlapon lehet benyújtani a kérelmet .

 

Amennyiben a vizsgázó már betöltötte a 18. életévét, akkor saját maga adhatja be, ha még kiskorú, vagy gondnokság alatt áll, akkor a törvényes képviselője nyújthatja be a kérelmet. Az igénybejelentéskor csatolni kell a KRESZ tanfolyam díjának és a sikeres vizsga igazgatási szolgáltatási díjának megfizetését. Célszerű mindezeket a közúti járművezető képzőszerv által kiállított igazolással bizonyítani.  A támogatás iránti kérelem a „B” kategóriás vezetői engedélyhez szükséges KRESZ vizsga sikeres letételének napjától számított 1 éven belül érvényes. A jogosultság megállapítása esetén a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság - a határozat kiadását követően -, 13 napon belül intézkedik a kifizetéséről, belföldi pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett számlára utalja. A támogatás sem postai úton, sem külföldi bankszámlára nem utalható.

 

A támogatásra a magyar állampolgárokkal azonos feltételekkel jogosultak az alábbiakban felsorolt nem magyar állampolgárságú személyek is:

1. a külön törvény szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek (vagyis az Európai Gazdasági Térséghez tartozó országok állampolgárai, valamint családtagjaik),

2. nemzetközi megállapodás alapján a magyar állampolgárokkal azonos elbírálás alá eső külföldi,

3. azoknak az országoknak az állampolgárai, amelyekben a magyar állampolgár a viszonosság elve alapján igénybe veheti az adott állam felsőoktatási szolgáltatásait,

4. a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény (a továbbiakban: kedvezménytörvény) hatálya alá tartozó, de magyar állampolgársággal vagy a szabad mozgás és tartózkodás jogával nem rendelkező személy,

5. a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben meghatározott – magát magyar nemzetiségűnek valló – harmadik országbeli állampolgár, feltéve, hogy nem áll a kedvezménytörvény hatálya alatt és magyar állampolgársággal sem rendelkezik,

6. a magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás és tartózkodás céljából kiállított engedéllyel (EU Kék Kártyával) rendelkező harmadik országbeli állampolgár,

7. az összevont engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárok.

 

A nem magyar állampolgárságú kérelmezőknek a támogatáskor csatolni kell a személyazonosság igazolásához az érvényes úti okmányt vagy személyazonosító igazolványt, regisztrációs igazolást vagy a lakcímkártya másolatot.

A 6., 7. pontban említettek esetén a megjelölt státuszt  igazoló okirat másolata is szükséges. Az EU Kék Kártyával rendelkezők a státuszt igazoló tartózkodási engedéllyel, az összevont engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár a tartózkodási engedély másolatának benyújtásával igazolhatja.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ismertté vált a strandzárlat elrendelésének oka

Ismertté vált a strandzárlat elrendelésének oka

A még most a vízben lévő méreganyag veszélyes lehet az emberekre, valamint a kutyára is, sétáltatáskor nem ajánlatos beleengedni a holtág vízébe.
Hivatalosan is befejeződött az építkezés

Hivatalosan is befejeződött az építkezés

A vásárhelyiek legnagyobb örömére már március 22-én elindulhatott a forgalom az elkerülőn. Arra az átadásra elment Lázár János, most azonban nem ért rá. Képekkel.
Kilenc vásárhelyi érmes helyezés

Kilenc vásárhelyi érmes helyezés

Gerendáson rendezték meg a VIII. Fehér Kupa és VIII. Spárta Kupa nevű ITF Taekwon-do versenyt.
Nagyszerű teakwondos eredmények

Nagyszerű teakwondos eredmények

A Diákbajnokságról és Engrich Mariann Emlékversenyről húsz dobogós helyezéssel tért haza a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület.
 

És ezt már olvasta?

Sárgulás a tradíciók jegyében
Sárgulás a tradíciók jegyében Hódmezővásárhely jellegzetességéhez tartozik, hogy a Mezőgazdasági Kara hallgatói fogatos felvonulással jelképesen elbúcsúznak a várostól is.
 
Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.