Kultúra, oktatásOrszágos döntőben a Varga Tamás iskola csapata

2017. június 2., péntek
 
Országos döntőben a Varga Tamás iskola csapata

A 2016 őszén indult levéltár-pedagógiai foglalkozásokra épülő országos diákvetélkedő megyei fordulójából továbbjutó csapatok május 26-án mérhették össze tudásukat a verseny országos elődöntőjében.

 

 

Képünkön a Varga Tamás Ált Isk. csapatai a megyei döntő eredményhirdetésén (Fotó: VH)

 


Mint arról beszámoltunk, április 10-én délután a Hódmezővásárhelyi Levéltárban hirdették ki a nyerteseket, illetve azt a két csapatot, amelyek az elért legmagasabb pontszámaik alapján részt vettek a második fordulóban. Ez volt egyben a megyei forduló is, tehát a továbbjutók (egy általános iskolai és egy középiskolai csapat) nemcsak Hódmezővásárhelyt, hanem a megyét is képviselték a versenyen.

 

Május 26-án lezajlott az „Utazás Wittenbergbe" országos diákvetélkedő középdöntőjének általános iskolás szakasza.

Míg az első körben egy online teszt és egy kisfilm elkészítése volt a feladatuk, a második fordulóban a korábbi kérdéseknél némileg nehezítettebb teszt kitöltése tette próbára a versenyzők tudását.

A teszt kitöltésére 60 perc állt rendelkezésre. Az eredmények a pontszám és teszt kitöltésének ideje alapján születtek.

 

Eredményei alapján az országos döntőbe bejutott a vásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola csapata (34 pont): Szabó Evelin, Maszlag Viktória, Korom Norina. Felkészítő tanáruk: Bányai Csabáné, az iskola magyar - történelem szakos tanára.

Egyébként a második helyezett egy kaposvári, a harmadik pedig egy veszprémi csapat lett.

 

Az októberi döntő helyezettjei az értékes nyeremények mellett, programokkal teli utazáson vehetnek részt a reformáció bölcsőjében, Wittenberg városában

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Reformáció Emlékév országos vetélkedő Vásárhelyen

 

 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nyílt nap és katonazenekari fesztivál

Nyílt nap és katonazenekari fesztivál

Júniusban a kiképzések és gyakorlatok mellett egy másik arcát is szeretné megmutatni az MH 5. Bocskai István Lövészdandár.
Az erdélyi irodalmi kultúra nyomában

Az erdélyi irodalmi kultúra nyomában

A Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola hetedikesei Erdélyben kirándultak májusban a Határtalanul pályázat keretében.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Miniszteri látogatás a vásárhelyi kórházban

Miniszteri látogatás a vásárhelyi kórházban

A megbeszélés középpontjában az egészségügyi ellátórendszert érintő problémák, a tervezett fejlesztések, valamint a működéssel kapcsolatos intézkedések álltak.

 

 

És ezt már olvasta?

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.

 
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve Emlékek a város életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumában szinte végikövethető a város élete 2005-től napjainkig. Idézzünk fel néhány dátumot, az események képeivel.