BulvárOrosházán jártak a vásárhelyi mazsorettek

2016. április 9., szombat
 
Orosházán jártak a vásárhelyi mazsorettek

A Hód-Kristálynak idén az első tavaszi fellépése volt a város határán kívül. Nagy sikert aratott a ’Nézését meg a járását’ című nótára készült koreográfiájuk is.

 

 

 

 

 

Tavaly óta rendezik Orosházán minden hónap második szombatján az Oros-Kosár elnevezésű kézműves vásárt, amelynek áprilisi állomása a rossz idő miatt a Petőfi Művelődési Központban zajlott.

Április 9-én is a vásár központi eleme a kirakodók színes kavalkádja, így mézeskalács-készítők, száraztészta-készítők, kistermelői sajtárusok is megmutatják és áruba bocsájtják termékeiket, továbbá saját készítésű hímzések, foltmozaik technikájú varrások, tűzzománcos ékszerek vagy ujjbábok egyaránt találhatóak az egyre több embert megmozgató alkalmakon. Mindezek mellett kulturális események színesítik a programot, melyre ezúttal városunkból meghívást kapott a Hód-Kristály Mazsorett csoport is.

 

"A tíz lányból álló formáció mintegy huszonöt perces műsorában az Oros-Kosár „fílingjéhez” kapcsolódóan magyaros indulókat és csárdásokat adott elő, mint például a Monti csárdást és a Magyar vér indulót, de a tavalyi év nagy slágerére, a ’Nézését meg a járását’ című nótára kitalált produkció szintén nagy sikert aratott" - nyilatkozta a Vásárhelyi Híreknek Galambos Kornélné D. Szabó Katalin.

A csoport vezetője azt is hozzátette, az utóbbi koreográfiát is láthatják és élvezhetik az érdeklődők a következő hónapokban Hódmezővásárhelyen, mert többször fellépnek majd a „mazsisok”, a szabadtéri rendezvényeken. Vagy például május 7-én, az Oldalkosár utcai óvoda családi napján is ott lesznek. 

 
 
Nagy Benjámin
 

Olvassa el ezt is!

Mindszenti illegális vasazás adótartozással

Mindszenti illegális vasazás adótartozással

A pénzügyőrök fémhulladék lerakatra csaptak le. A tulajdonost már kétszer is megbüntették illegális fémkereskedelmi tevékenység miatt. Képekkel!
Kalandos élet, aktív nyugdíjas évekkel

Kalandos élet, aktív nyugdíjas évekkel

Évek óta visszajár Hódmezővásárhelyre Milton Diehl, aki megszerette a várost és az itt élőket. Most nyelvi korrepetálás helyett koreai élményeiről beszélt. Képekkel!

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.