Kultúra, oktatásÖrkény-egypercesben a mindennapok valósága

2018. január 22., hétfő
 
Örkény-egypercesben a mindennapok valósága

"Sokkal körülményesebb megmondani, hogy mi is a kultúra, mint valakit kulturális élményben részesíteni" – mondta Kovács Imre Attila irodalmár, a hódmezővásárhelyi Emlékpont munkatársa a közgyűjteményben a magyar kultúra napján az Eötvös József Szakgimnázium diákjai számára megtartott rendhagyó tanóráját követően.

 

 

Az előadó hozzátette: a kultúráról eddig megalkotott ezernyi definíció mindegyike sántít valamiben, ellenben egy valódi kulturális élmény közös lehet a befogadók számára. A rendhagyó órán kiderült: Örkény István Információ című egypercese bár a hatvanas években íródott, üzenetei a mai napig, a internetes társadalom tagjai számára is korszerűek, épp ezért képesek közös élményt nyújtani az órán résztvevő fiatalok számára.

 

 
 
VH-Emlékpont
 

Olvassa el ezt is!

Honnan, hová? - Márki-Zay Péter interjú

Honnan, hová? - Márki-Zay Péter interjú

Interjú a 45 éves közgazdásszal, aki független jelöltként, összellenzéki támogatással indul a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson.
56. diplomaátadó ünnepségét tartotta a Mezőgazdasági Kar

56. diplomaátadó ünnepségét tartotta a Mezőgazdasági Kar

Az ünnepséget január 20-án tartotta a Szegedi Tudományegyetem vásárhelyi kara a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. Képekkel.

Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.