Kultúra, oktatás56. diplomaátadó ünnepségét tartotta a Mezőgazdasági Kar

2018. január 22., hétfő
 

Január 20-án, szombaton az 56. Diplomaátadó ünnepségét tartotta a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara. A diploma átadásának és ezzel magas színvonalú munkavégzésre alkalmas mérnökök jelképes útrabocsátásának ünnepségén az 50 éve végzett gazdászok díszoklevelet kaptak.

 

 

 

 

A sikeresen záróvizsgázott mezőgazdasági mérnököket és vadgazda mérnököket Prof. Dr. Szabó Gábor akadémikus, az SZTE rektora és Dr. Horváth József a Mezőgazdasági Kar dékánja avatta fel. Köszöntőt mondott Jakab István az Országgyűlés alelnöke és Hegedűs Zoltán Hódmezővásárhely alpolgármestere is.

Az egyetem rektora az élethosszig tartó tanulás fontosságát emelte ki, Jakab István pedig azt hangsúlyozta, hogy tapasztalata szerint a Vásárhelyen végzett gazdászok mindig és mindenhol megállják a helyüket.

Hegedűs Zoltán a város vezetése nevében a Modern Városok Programban szereplő, a Mezőgazdasági Kar teljeskörű felújítására vonatkozó tervekről szólt.

A frissen avatottak nevében Fekete Zsófia mezőgazdasági mérnök búcsúzott.

Összesen 44 hallgató tett záróvizsgát. Mivel a diploma átvételének feltétele továbbra is az államilag elismert nyelvvizsga, közülük 26 hallgató kapta meg a diplomáját.

 

Fári Fanni mezőgazdasági mérnök részesült a Discipuli Pro Universitate díjban, amely kiemelkedő tanulmányi és tudományos, valamint közösségi tevékenysége elismeréseként megítélt legmagasabb egyetemi hallgató részére adható kitüntetés. A díjat Prof. Dr. Szabó Gábor akadémikus, az SZTE rektora adta át. Tóth Ferenc, a Szegedi Tudományegyetem tangazdaságának ügyvezető igazgatója a Kar Tiszteletbeli Polgára kitüntetését vehetett át.

Balogh Csaba III. évfolyamos mezőgazdasági mérnöki szakos hallgató nyerte el a Bonafarm cégcsoport 300.000 Ft-os ösztöndíját. Az erről szóló oklevelet Ádám János vezérigazgató és Menner Mariann HR vezető adta át. A vezérigazgató köszöntőjében kiemelte, hogy a cégcsoport több szálon, oktatási-kutatási területen együttműködik a Mezőgazdasági Karral. Ennek része a Bonafarm ösztöndíj, amellyel azokat a hallgatókat díjazzák, akik a szakma iránt leginkább elkötelezettek, jól tanulnak és készek az ország legnagyobb és egyik leginnovatívabb agrár-élelmiszeri cégcsoportjánál tapasztalatot szerezni.

 

A diplomaátadó ünnepségen az 50 éve végzett gazdászok is átvették díszokleveleiket. Az SZTE Mezőgazdasági Kar jogelőd intézményében, a hódmezővásárhelyi állattenyésztő és az orosházi takarmánygazdálkodási tagozatokon végzett 43 egykori hallgató, "öregdiák" vette át jubileumi arany díszoklevelét az SZTE rektorától és Dr. Horváth Józseftől a Mezőgazdasági Kar dékánjától.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Honnan, hová? - Márki-Zay Péter interjú

Honnan, hová? - Márki-Zay Péter interjú

Interjú a 45 éves közgazdásszal, aki független jelöltként, összellenzéki támogatással indul a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson.
Vásárhelyen is az Elios nyerte a közvilágítás megújítását

Vásárhelyen is az Elios nyerte a közvilágítás megújítását

A Pest Megyei Főügyészség hétfőn elrendelte a nyomozást az Elios Innovatív Zrt. ügyében. Az OLAF jelentése 2009 és 2014 között kibocsátott KEOP-pályázatok vizsgálatáról szól.
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat

600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat

A Vásárhelyi Önkormányzat a TOP PLUSZ programban december végén kapott 624 millió forintot humánfejlesztési célokra.
Nyári gumival hóesésben

Nyári gumival hóesésben

A felelőtlenség többszörös bajt eredményez, az emiatt balesetet szenvedő vétlen autósoknak és a kárelhárítást végző tűzoltóknak.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.