BulvárÓriási Scooter bulival indított az idei SZIN

2015. augusztus 25., kedd
 
Óriási Scooter bulival indított az idei SZIN

Napsütéssel és fergeteges koncertekkel elrajtolt tegnap – az idén először hatnapos – Szegedi Ifjúsági Napok.

 

 

 

 

 

A fesztiválozók kihasználták a plusz napot, ugyanis már hétfőn több mint 15 ezren buliztak a SZIN-en. Az időjárás is kegyeibe fogadta a nyár utolsó nagy fesztiválját, ugyanis az előző napok esőzései után a közel 30 foknak és a napsütésnek köszönhetően nagyrészt felszáradt az Újszegedi Partfürdő területe.

Az első fesztiválozók kicsivel 14 óra után léphették át a kaput, és foglalhatták el a legjobb sátorhelyeket. A sátrak gombamód nőttek a Tisza partján, majd a munka végeztével elkezdtek fogyni a jól megérdemelt hűsítő italok is.

 

16 órakor a Live Arénában az Uprize nyitotta meg a koncertek sorát. Eközben a zenekarok már hangoltak a Nagyszínpadon, ahol a Tha Shudras volt az első fellépő. Késő délutánra megtelt a Nagyszínpad előtti tér fiatalokkal, akik alig várták, hogy a WellHello énekesei mikrofont ragadjanak. Aki nem az #elnöki fellépést választotta, az a Live Arénában a Magashegyi Underground koncertjét élvezhette, a Mizo Színpadon pedig Nagy Feró és a Beatrice várta a nosztalgiázni vágyókat a jól ismert slágerekkel.

 

Fél 10-kor a Nagyszínpad előtti tömeg elkezdte a színpadra hívni a Scooter csapatát, akik ismét óriási hangulatot teremtettek a SZIN-en, és több ezren ugráltak együtt a régi nagy kedvencekre, mint a Fire, vagy a How much is the fish. A zenekar az idősebb generációt is elcsalogatta a fesztivál első napjára, így nem meglepő, hogy a Nagyszínpad előtti téren a fiatalabbak és a 30-as, 40-es korosztály is együtt élvezhette a techno zene lüktetését. A Scooter koncert után a Nagyszínpad elcsendesült, viszont a többi helyszínen még bőven akadt program, így a tömeg megtöltötte a kisebb színpadok előtti területeket és a koncertsátrakat is.

 

A Live Arénában a Hiperkarma adott fergeteges koncertet, majd éjféltől Fankadeli rap számait élvezhették a hip-hop szerelmesei, a hajnalig tartó bulizáshoz pedig az Anima Sound System Dj Set szolgáltatta a zenét. A Mizo színpadon a Spy the Ghost, Náksi Attila, valamint Erős és Spigiboy álltak a lemezjátszók mögött. A Wake Up Szeged Party Arénában is reggelig táncolhattak a fesztiválozók, ahol a nap kiemelt sztárfellépője Erick Kasell volt Belgrádból.

 

Természetesen a silent disco idén sem maradhatott el. A koncertek után sokan álltak sorba a fejhallgatókért, így hajnali 2 óra körül már teljesen megtöltötték a fesztiválozók a PizzaFutár Silent Disco területét.

Összességében a 2015-ös SZIN nyitónapja jó időben és jó hangulatban telt, és megadta az alaphangot a hét további napjaira. A Vásárhelyi Hírek két tudósítója a helyszínről naponta számol be a történésekről.

 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi szakképzők is új fenntartóval folytatják

A vásárhelyi szakképzők is új fenntartóval folytatják

Néhány részlettől eltekintve, minden készen áll a tanévkezdésre a szakképző intézményekben. Több újdonság lesz szeptembertől. A teljes képzési paletta listájával!
Minden amit tudni kell a mártélyi Teljesítménytúráról

Minden amit tudni kell a mártélyi Teljesítménytúráról

Augusztus 29-ig fogadják az előnevezéseket a Bodnár Bertalan Kerékpáros Teljesítménytúrára. Összeszedtük a sokféle verseny legfontosabb részleteit.

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.