Kultúra, oktatásA vásárhelyi szakképzők is új fenntartóval folytatják

2015. augusztus 24., hétfő
 
A vásárhelyi szakképzők is új fenntartóval folytatják

Néhány részlettől eltekintve, minden készen áll a tanévkezdésre a szakképző intézményekben. A napokban az SZMSZ-t is kézhez kapják.

 

 

 

 

Árva-Nagy Sándorné főigazgató a Vásárhelyi Híreknek elmondta, az új rendszerben jelentős szakmai és gazdálkodási önállóságot, a szervezeti egységként működő iskoláik pedig részleges gazdálkodási önállóságot kapnak.

A képzési centrumok megkapták a feladatokhoz szükséges előirányzatot a Kliktől, van költségvetésük; az átvett tanárok a bérüket augusztus elején már a centrumoktól kapták.

A főigazgató azt is elmondta, ahol eddig még nem volt, mostantól ott is lesz munkaügyi ügyintéző, és minden szakképzőben gyakorlati oktatásvezetőt neveznek ki.

 

A felvételivel kapcsolatban elmondta, jogilag a centrum iskolázza be a diákokat, ami úgy történik, hogy a nevükben a tagintézmények vezetői járnak el.

 

Mint arról írtunk, július elsejétől a Kliktől a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) fenntartásába kerültek át a szakképző iskolák és az országba 44 szakképzési centrum jött létre. Ezek egyikét az NGM Hódmezővásárhelyen alakította ki. A Csongrádon, Szentesen, Makón és Vásárhelyen működő intézményekkel összesen 9 iskola és kollégium tartozik, az  új nevén: Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrumhoz.

Az NGM az intézmények főigazgatójának Árva-Nagy Sándornét nevezte ki. Munkatársaival az Andrássy utca 3. szám alatt kialakított irodákból irányítja az intézményrendszert.

A főigazgató hangsúlyozta, céljuk, hogy kiemelkedő színvonalú legyen a szakképzés Vásárhelyen, illetve a centrumhoz tartozó többi iskolában.

A korábbi tanévekhez képest nagy hangsúlyt kap az esti tagozatos felnőttoktatás, korhatár nélkül. A napokban országos kampány indul, amely felhívja a felnőttek figyelmét arra, hogy a centrumokban ingyenesen szerezhetnek meglévő szakmájuk mellé még egyet.

 


Kapcsolódó cikkünk:

Kilenc intézmény került a vásárhelyi központhoz


 

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum képzési kínálata a 2015/2016. tanévre

Általános iskolát végzettek 19 ágazati képzésben vehetnek részt:

  • Egészségügy
  • Egészségügyi-technika
  • Építőipar
  • Épületgépészet
  • Faipar
  • Gépészet
  • Informatika
  • Kereskedelem
  • Könnyűipar
  • Közlekedés
  • Közgazdaság
  • Művészet, közművelődés, kommunikáció
  • Rendészet
  • Sport
  • Szépészet
  • Turisztika
  • Ügyvitel
  • Vendéglátóipar
  • Villamosipar-elektronika

 

Általános iskolát végzettek számára az alábbi 3 éves szakiskolai képzéseket indítják (hiány szakmáknál ösztöndíjjal támogatva)


  • ács, állványozó (ösztöndíj)
  • asztalos
  • bútorasztalos
  • cukrász
  • eladó (ösztöndíj)
  • épület-és szerkezetlakatos (ösztöndíj)
  • fehérnemű készítő és kötött áru összeállító
  • festő, díszítő, mázoló, tapétázó
  • gépi forgácsoló (ösztöndíj)
  • hegesztő
  • hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő
  • ipari gépész
  • karosszérialakatos
  • kerámiakészítő, porcelánfestő, porcelánkészítő
  • kőműves és hidegburkoló (ösztöndíj)
  • központi fűtés- és gázhálózat rendszerszerelő (ösztöndíj)
  • panziós, falusi vendéglátó
  • pincér
  • szakács
  • szárazépítő
  • szerkezetlakatos
  • szerszámkészítő
  • vendéglátó eladó
  • villanyszerelő (ösztöndíj)

 

 

Érettségi után tanulható szakmák,

képzési idő 2 év


  • autószerelő
  • CAD-CAM informatikus
  • egészségügyi asszisztens
  • erősáramú elektrotechnikus
  • faipari technikus
  • fogtechnikus gyakornok-fogtechnikus
  • gépgyártás-technológiai technikus
  • gyakorló ápoló-ápoló
  • gyakorló fodrász-fodrász
  • informatikai rendszergazda
  • kereskedő
  • logisztikai ügyintéző
  • pénzügyi-számviteli ügyintéző
  • turisztikai szervező-értékesítő
  • ügyviteli titkár
  • vendéglátásszervező-vendéglős

 

A szakiskolában végzettek számára lehetőséget biztosítanak érettségi megszerzésére nappali és esti tanrendben (képzési idő 2 év)

 

Felnőttoktatás keretében 2 év alatt  megszerezhető szakmák,

(feltétel érettségi vagy szakmunkás bizonyítvány)


 

  • CNC gépkezelő
  • cukrász
  • diétás szakács
  • eladó
  • épület- és szerkezetlakatos
  • erősáramú elektrotechnikus
  • festő-mázoló, tapétázó
  • gépi forgácsoló
  • gyakorló ápoló
  • hegesztő
  • kereskedő
  • kőműves és hidegburkoló
  • központi fűtés és gázhálózat rendszerszerelő
  • logisztikai ügyintéző
  • női szabó
  • pénzügyi-számviteli ügyintéző
  • pincér
  • szakács
  • szárazépítő
  • szociális gondozó, ápoló
  • vendéglátó eladó
  • villanyszerelő

 

HÍD II. és speciális programban választható rész-szakképesítések

 

  • asztalosipari szerelő
  • lakástextil-készítő
 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Cobra 11 az M5-ösön

Cobra 11 az M5-ösön

Üldözéses jelenet szemtanúi lehettek, akik augusztus 22-én éjjel az M5 sztrádán autóztak. Öt autóból álló konvojt szorítottak le a rendőrautók. Videóval!
Kicsi lány nagy versenyre készül

Kicsi lány nagy versenyre készül

Márkus Molli edzőjével Tőkés Jánossal fegyelmezetten készül az Európa-bajnokságra, az izgulást pedig meghagyta az édesanyjának. Képekkel!
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.