Kultúra, oktatásOlvasva légy jó ember

2011. október 26., szerda
 

Nógrádi Gábor, író és fia Nógrádi Gergely tartott ma író-olvasó találkozót, Hódmezővásárhelyen, a HISZK Eötvös József Székhelyintézményben, a diákok és pedagógusok nagy örömére. A téma, A pénz nem fákon nő című mű volt, ami különleges módon köti össze a gazdaságot az irodalommal, mindezt a diákok számára is érthető formában.

 


Fotó: VH

 

Megtelt a Eötvös József középiskola könyvtára az intézmény diákjaival, akik Nógrádi Gáborral, és fiával, Gergellyel találkozhattak és beszélgethettek a két író műveiről, a forgatókönyv- vagy épp a regényírásról, vagy magáról az irodalomról. Az író - olvasó találkozó különlegessége az volt, hogy a két író, a könyvtár polcaira is hozott könyveket, sőt a rendezvény szponzoraitól a hallgatóság még ajándékot is kapott.

„Október utolsó munkanapja a Takarékosság Világnapja, ezért is gondoltuk úgy, hogy elhívjuk, A pénz nem fákon nő című könyv két alkotóját, hogy az irodalmat és a gazdaságot, ismert emberek segítségével, könnyedén összeköthessék a gyerekek. Mindemellett, iskolánkat is szeretnénk népszerűsíteni, hiszen gazdasági és humán szakirányú képzéseink is vannak” – mondta a rendezvény kapcsán Tóth Lajosné szervező.

Az iskola a gyerekek aktív részvételére is törekedett, ezért a ma délutáni találkozó legtalálóbb szlogenjére egy házi versenyt is hirdettek. Több nevezés is érkezett, de a legjobbnak járó díjat Barta Anett kapta meg. Szlogenje pedig: „Okosan bánj a pénzeddel, s olvasva légy jó ember!” 

Mint a szlogen is utal rá, a délután különlegessége abban rejlett, hogy a gazdasági ágazatok bonyolult szálai, valamint az irodalom sokszínűsége között, párhuzamot vonhassanak a gyerekek.

Az Eötvös könyvtárában egy gombostűt sem lehetett volna leejteni, olyan sok volt az érdeklődő. A könyv bemutatása után bárki feltehette kérdéseit, ami lehetett akár szakmai, akár más. Sőt, aki emléket is akart a találkozóról a két írótól kedvenc könyvének borítójára autogramot is kérhetett.

 

 Interjú Nógrádi Gáborral ITT!

 

Olvassa el ezt is!

Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.