GazdaságOlcsóbb lesz, hogy egyem a zuzáját!

2016. december 4., vasárnap
 
Olcsóbb lesz, hogy egyem a zuzáját!

Az év végéhez közeledve, egyre több információ lát napvilágot drágulásról, netán árcsökkenésről, áfakulcs változásról. Most egy - sokak számára örömhírt - talált a Vásárhelyi Hírek a Magyar Közlönyben.

 

 

 

 

 

 

A baromfihús mellett a különböző belsőségek és a vágási melléktermékek is alacsonyabb áfakulcs alá kerülnek januártól. A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint az ötszázalékos áfakulcs a friss, a hűtött és a fagyasztott baromfitermékekre egyaránt vonatkozik elsejétől.

 

A lépés logikus volt, hiszen például az úgynevezett csirke- vagy kacsaaprólék maradt volna a magasabb áfakörben, megszűnt volna a fogyasztók által nagyon kedvelt, több évtizedes hagyománnyal rendelkező bontott csirke vagy bontott kacsa termékkategória is. Ebben a termékben ugyanis a tisztított és kizsigerelt baromfitestben kis csomagban megtalálható a szív, a máj, a zúza és a nyak is. – A háziasszonyok előszeretettel választották korábban ezt a terméket, hiszen itt egyben volt a leveshez használt aprólék és a főételként szolgáló baromfitest is.

Azt pedig nem lehet a fogyasztótól elvárni, hogy vegyen meg egy ötszázalékos áfa alá tartozó grillcsirkét vagy -kacsát, a hentespultban pedig vegye meg külön a levesbe szánt belsőségeket, amit aztán 27 százalékos forgalmi adóval terhelten kifizet a kasszánál.

 

 

Januártól a kockázott, a darált és a szeletelt hús is olcsóbb lesz, míg a különböző feldolgozott termékek, köztük a fűszerezett, pácolt húsok a magasabb áfatartalommal kerülhetnek a vásárlók kosarába.

A 27-ről ötszázalékosra mérséklődő áfának köszönhetően - bár a termelői árak változatlanok maradnak - a fogyasztók mintegy húsz százalékkal olcsóbban juthatnak baromfihúshoz.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hazai pályán sem sikerült a pontszerzés

Hazai pályán sem sikerült a pontszerzés

Nem ígérkezett könnyű összecsapásnak a HLKC - Orosházi NKC találkozó december 3-án Vásárhelyen, a Balogh Imsi Sport Arénában.

Nyomtatót kapott József Attila

Nyomtatót kapott József Attila

Csak nem valamelyik költeményének a sokszorosítására készül a költő? Vagy talán egy vásárhelyi jóakarója meg szeretné kímélni a körmöléstől? Nagy képpel!
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.