KözéletÖkumenikus imahét Hódmezővásárhelyen

2014. január 15., szerda
 
Ökumenikus imahét Hódmezővásárhelyen

Január 19. és 26. között rendezik meg a Krisztus-hívők egységéért tartott ökumenikus imahetet. Az imahét országos megnyitó istentiszteletére Budapesten, a Kálvin téri református templomban kerül sor január 19-én, vasárnap 18 órakor.

 

 

 

 

Az istentiszteleten igét hirdet Erdő Péter bíboros, prímás, érsek és Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök. A liturgiai szolgálatban részt vesz Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke és a hagyományokhoz híven a MEÖT tagegyházainak vezetői.

 

Az imahét központi igéje: „Hát részekre szakítható-e Krisztus?” (1Kor 1,13a) „…az egyház a Jézussal való közösségben mindent megkapott. Elsősorban az igében lett gazdag. Az ige által pedig az élet ismeretében.”– fogalmaz Erdő Péter és Steinbach József az imahéthez kapcsolódó kiadvány bevezetőjében. (A kiadvány a cikk alján letölthető!)

 

Az ökumenikus imahét lezárásaként idén is sor kerül a keresztények és zsidók imaórájára, amelyet Erdő Péter bíboros részvételével tartanak január 26-án 17 órakor Budapesten, az Avilai Nagy Szent Teréz-templomban.

A hagyományoknak megfelelően Hódmezővásárhely is bekapcsolódik az Öumenikus imahétbe, naponta változó helyszíneken:

 

 

Január 19. Vasárnap 17 óra: Szent István Király katolikus templom

                                    Igét hirdet: Bán Csaba (református lelkész)

                                   Liturgiát vezeti: Major István Zoltánné (református lelkész)

 

 

Január 20. Hétfő 17 óra: Csúcsi imaház (Jókai út 83-85.)

                                   Igét hirdet: Balogh Barnabás (baptista lelkész)                               

                                   Liturgiát vezeti: Roszel Norbert (katolikus káplán)

 

 

Január 21. Kedd 17 óra: Tabáni református imaház (Szerencse u. 1.)

                                   Igét hirdet: Nagy Ervin (evangélikus lelkész)

                                   Liturgiát vezeti: Németh László (katolikus esperes)

 

 

Január 22. Szerda 17 óra: Baptista Imaház (Táncsics utca 2.)

                                    Igét hirdet: Vladár Sándor (református lelkész)

                                    Liturgiát vezeti: Kocsis Tamás (református lelkész)

 

Január 23.  Csütörtök 17 óra: Református Újtemplom Gyülekezeti Terem

                                   Igét hirdet: Roszel Norbert (katolikus káplán)

                                   Liturgiát vezeti: Börzsönyi Istvánné Kádár Katalin (református lelkész)

 

Január 24. Péntek 17 óra: Szentháromság katolikus templom (Andrássy u. 11.)

                                   Igét hirdet: Milicsity Szvetomir  (ortodox parókus)

                                   Liturgiát vezeti: Bán Csaba (református lelkész)

 

Január 25. Szombat 17 óra: Újvárosi református templom

                                    Igét hirdet: Dr. Kádár Péterné (református lelkész)

                                    Liturgiát vezeti: Nagy Ervin (evangélikus lelkész)

 

Január 26. Vasárnap 17 óra: Református Ótemplom (Kossuth tér)

                                   Igét hirdet: Németh László (katolikus esperes)

                                   Liturgiát vezeti: Balogh Barnabás (baptista lelkész)

 

 

Az Imahét 2014 füzete ITT!

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Bessenyei-díj 2014

Bessenyei-díj 2014

Az eddigiektől eltérően idén két egyéni díjazott van. Január 22-én, hagyományosan a Magyar Kultúra Napján, díszközgyűlésen adják át a Bessenyei-díjat.
Vásárhelyi kiállítások 2014-ben

Vásárhelyi kiállítások 2014-ben

Kerámia Szimpózium reprezentatív kiállítása, Kurucz D. István, Koszta József gyűjteményes tárlata, szikáncsi aranykincsek, Őszi Tárlat. Az idei valamennyire az áttekintő kiállítások éve is lesz.
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...