KözéletOktóber végéig rögzítik a járási hivatalhoz kerülő köztisztviselők létszámát

2012. július 26., csütörtök
 
Október végéig rögzítik a járási hivatalhoz kerülő köztisztviselők létszámát

Vidéken 175 helyen – így Hódmezővásárhelyen - lesz járási hivatal 2013-tól, amelyek az államigazgatási feladatokat veszik át a jegyzőktől.

 

 

 

 

 

 

A Kormány döntött a járások székhelyeiről és illetékességi területeikről. A járási hivatalok a kormányhivatalok kirendeltségeként az államigazgatási ügyek intézésében nyújtanak majd segítséget az állampolgároknak - írja a kormany.hu.

 

A vidéki embereknek nagy segítség lesz majd, hogy lakóhelyükhöz közel, rugalmasabb időbeosztással, könnyebben tudják majd az olyan ügyeket is intézni, amelyekért eddig a megyeszékhelyre kellett utazniuk. Az ügyintézésre a járási hivatalok részeként működő, hétfőtől-péntekig 8 órától 20 óráig nyitva tartó kormányablakokban vagy a településre kirendelt ügysegéd által lesz lehetőség.

 

Mint olvasható, minden egyes járásban járásszékhelyen lesz járási hivatal, amely a megyei kormányhivatalok szervezeti egységeként működik majd. A jogszabály tételesen rögzíti az egyes járási hivatalok székhelyeihez tartozó településeket is.


A járási hivatal kétféleképpen biztosítja majd az állampolgároknak az ügyfélszolgálatot. Azon városokban, ahol a lakosok és az elintézendő ügyek száma indokolja, ott minden munkanapon állandó ügyintézést biztosító kirendeltséget működtet. Így lesz ez Hódmezővásárhelyen is, az eddigi sajtóértesülések szerint.

 
A közlemény szerint, a most elfogadott járási székhelyek listája a jövőben módosulhat. A kormány biztosítja a településeknek arra a lehetőséget, hogy javaslatot tehessenek a más járáshoz történő átcsatolásukra, vagy önálló, új járás kialakítására. Az átcsatolásról a közigazgatási és igazságügyi miniszter javaslata alapján a kormány hozhat döntést minden negyedik évben, először a járási hivatalok felállítását követő negyedik évben, 2017-ben.

Megírtuk, elsősorban okmányirodai feladatokat, a gyermekvédelmi- és gyámügyeket, valamint egyes szociális, környezetvédelmi, természetvédelmi igazgatási ügyek intézését veszik át a településektől a 2013-ra megalakuló járási hivatalok. Jövő évtől a járási hivatalokon belül szakigazgatási szervként működik a járási gyámhivatal, a járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal, a járási földhivatal, a járási munkaügyi kirendeltség.

A hatáskörök szétválasztásánál kiemelt szempont volt, hogy a helyi szabályozáshoz kapcsolódó, helyismerethez kötődő, mérlegelési jogkörbe tartozó ügyek lehetőleg maradjanak a települési jegyzőnél, ahol viszont az adott ügyben az államnak van egyértelműen feladata, szerepe, ott a járási hivatal tudjon majd hatékonyabban intézkedni. Az egységes szabályozók mentén véghez vihető eljárásokkal hatékonyabb, racionálisabb ügyintézés valósulhat meg országszerte. A jegyzőktől átkerülő államigazgatási ügyek évi közel ötmillió államigazgatási ügy intézését jelentik a járási hivatalokban.

Szabó Erika a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium felelős államtitkára szerint járások az átszervezés során a polgármesteri hivatalok személyi állományát fogják átvenni. Ezt erősítette meg a közlemény, amely szerint az ő jogviszonyuk így kormányzati szolgálati jogviszonnyá alakul át. Nemcsak a munkatársak, hanem a feladatellátáshoz szükséges ingó- és ingatlan vagyonra is szükség lesz a járási hivatalokban, ezek a Magyar Állam ingyenes használatába kerülnek, a vagyonkezelő a kormányhivatal lesz.

A kormányhivatalok és az önkormányzatok október végéig megállapodásban rögzítik a járási hivatalhoz kerülő köztisztviselők létszámát és az ingyenesen használatba vett ingatlan és ingó eszközöket.

 

 

Csongrád megye 7 járási székhelye és illetékességi településeik:

 

 

Csongrád:     Csanytelek, Csongrád, Felgyő, Tömörkény

 

 

Hódmezővásárhely:        Hódmezővásárhely, Mártély, Mindszent, Székkutas

 

Kistelek:           Baks, Balástya, Csengele, Kistelek, Ópusztaszer, Pusztaszer

 

Makó:    Ambrózfalva, Apátfalva, Csanádalberti, Csanádpalota,  Földeák, Királyhegyes, Kiszombor, Kövegy,   Magyarcsanád, Makó, Maroslele, Nagyér, Nagylak, Óföldeák, Pitvaros

 

Mórahalom:    Ásotthalom,  Bordány, Forráskút, Mórahalom, Öttömös,  Pusztamérges, Ruzsa, Üllés, Zákányszék

 

Szeged:      Algyő,  Deszk, Dóc, Domaszék, Ferencszállás,  Klárafalva, Kübekháza, Röszke, Sándorfalva, Szatymaz, Szeged, Tiszasziget, Újszentiván,  Zsombó

 

Szentes:    Árpádhalom, Derekegyház, Eperjes, Fábiánsebestyén, Nagymágocs, Nagytőke, Szegvár, Szentes   

 

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

A polgármesteri hivatalból a járási hivatalba

 

 
 
Forrás: kormany.hu - VH - közig.hivatal
 

Olvassa el ezt is!

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
A kosárlabda szezon bravúrja

A kosárlabda szezon bravúrja

Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.