KözéletA polgármesteri hivatalból a járási hivatalba

2012. április 4., szerda
 
A polgármesteri hivatalból a járási hivatalba

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium felelős államtitkára szerint  járások az átszervezés során a polgármesteri hivatalok személyi állományát fogják átvenni.


 

 

 

 

A többéves munka eredményeként kiépülő járási rendszer vezet ki a bürokrácia útvesztőjéből – mondta el Szabó Erika keddi sajtótájékoztatóján. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára kiemelte, a járások az átszervezés során a polgármesteri hivatalok személyi állományát fogják átvenni.

Szabó Erika keddi sajtótájékoztatóján a március 30-án a parlament elé terjesztett járási törvényjavaslat-csomagról beszélt. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára a többéves munka eredményeként megszülető járási rendszert a bürokrácia útvesztőjéből kivezető útként határozta meg.

A járási törvény 81 államigazgatási szervezeti feladatot hagy a jegyzőknél, és 80-at helyez át a felálló járási hivatalokhoz. „A jegyzők hatáskörében marad többek között a helyi adózás, a birtokvédelem és a szociális támogatások kérdése. A jövőben a járások felelnek a gyermek- és ifjúságvédelemért, a szabálysértési ügyekért, az idegenrendészetért és a szakigazgatási szervek kirendeltségeiért” – összegezte az államtitkár a feladatelválasztást.

Szabó Erika kiemelte, az átalakítás során a járások a polgármesteri hivatalok személyi állományát fogják átvenni. „Az önkormányzatok köztisztviselői kerülnek kormánytisztviselőként a járásokhoz” – hangsúlyozta, majd hozzátette, a hivatalvezetők státuszáról a jövőben döntenek. „Az államtitkárság szakembereket helyezne a vezetői pozíciókba” – emelte ki.

 
 
Forrás: Közig. Hivatal
 

Olvassa el ezt is!

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.