BulvárNyuszi stoppot kér az Egyesület

2016. március 22., kedd
 
Nyuszi stoppot kér az Egyesület

Lélegzik érez, szeret, ő is egy élet. Mi lesz vele az ünnepek után? Teszi fel a kérdést közleményében a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete.

 

 

 

 

 

Ők aztán igazán tudják, mit és miért mondanak, hiszen naponta találkoznak utcára „kidobott” kutyával. Ám - mint fogalmaznak - az utóbbi időben azt tapasztalták, hogy húsvét után egyre több nyuszi végzi az utcán. Sajnos ez a felelőtlen döntés oka.

Ez az ünnep a locsolkodás mellett a nyusziról, a tojásokról és a kiscsibéről is szól. A gyermekek szüleik fülét rágják, hogy kaphassanak egy igazi kis nyuszit. Első látásra és elgondolásra valóban aranyos és cuki és bár a gyerek kedvében akarnak járni, sajnos a szülők sem döntenek sok esetben felelősségteljesen. Mielőtt megvásárolnák a háziállatot, nem gondolnak bele, hogy bizony az az állat eszik, a helyét naponta takarítani kell és sokat kell foglalkozni vele.

Aztán az ünnepek elmúltával egyre kevesebb figyelmet kap, a magányosan ketrecben, vagy dobozban tartott állat az ingerszegény környezetben búskomorrá válik, ezt pedig a „kis gazdáik” nem is igazán értik. A feleslegessé vált nyuszi az utcán végzi, vagy egy zöldterületen elengedik. Ez pedig egy kis fehér védtelen nyúlnál felér a halálos ítélettel.

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete mindenkit arra kér, mielőtt magához venne egy nyuszit vagy csibét, gondolja át, hogy biztosítani tudja-e hosszú távon az állat számára szükséges életkörülményeket. Ha nem, inkább ne vásároljanak háziállatot, hiszen csak a szenvedésnek teszik ki.

Gyermekeinket is tanítsuk a felelős állattartásra, és hogy ha a feltételek nem adottak, magyarázzuk el neki, hogy megértse.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Egy vásárhelyi egyesület az állatokért

 

 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A manézs örök csodája minden nemzedéknek

A manézs örök csodája minden nemzedéknek

Ismét Hódmezővásárhelyen vendégszerepel az Eötvös Cirkusz. Időutazó címmel új szuperprodukciót mutatnak be. Utazás a múlt, a jelen, a jövő dimenziói között.
Vásárhelyi Diákolimpiai bajnok

Vásárhelyi Diákolimpiai bajnok

A március 19-20-án az Úszás Diákolimpia Országos döntőjén a szőnyis diák bajnok lett. A HSÚVC ifjú sportolója, ezzel ismét öregbítette egyesülete hírnevét.
Négyéves a tramtrain

Négyéves a tramtrain

Eddig több mint 93 alkalommal kerülhették volna meg a Földet az Egyenlítő mentén, de akár közel ötször is megjárhatták volna oda-vissza a Föld-Hold távolságot.
Egy nappal hosszabb lesz a a DEJA VU Fesztivál 2026-ban

Egy nappal hosszabb lesz a a DEJA VU Fesztivál 2026-ban

Minden eddiginél nagyszabásúbb koncepcióval tér vissza 2026-ban Magyarország legnagyobb retro fesztiválja. Kezdődik a bérletárusítás.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 46. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
A Wenckheim kastély ügy - epilógus
A Wenckheim kastély ügy - epilógus A pályázat támogatást kapott, így a kastély teljes fenntartása Békés vármegye kezébe került. Közel egymillárd lesz a további felújításra.
 
Eljárás indult egy hódmezővásárhelyi férfival szemben
Eljárás indult egy hódmezővásárhelyi férfival szemben Megöléssel fenyegette volt élettársát, illetve egy csákánnyal megsebesítette a nő egyik ismerősét.
 
A Kosársuli feljött a tabella 7. helyére
A Kosársuli feljött a tabella 7. helyére Másfél hónap után ismét hazai pályán játszott bajnokit a Vásárhelyi Kosársuli, és zsinórban négy elveszített mérkőzést követően újra nyerni tudott.
 
Árakat emel az önkormányzat
Árakat emel az önkormányzat

A kormányzati elvonások és inflációs terhek miatt, illetve az új, költségnövelő állami előírásokra és adminisztratív terhekre való tekintettel.

 
Idén is jön a város Mikulása
Idén is jön a város Mikulása Hódmezővásárhely Önkormányzata a tavalyi évhez hasonló összegben idén is hozzájárult a városi fenntartású óvodák játékvásárlásához.
 
Már csak a 10. helyen a Kosársuli
Már csak a 10. helyen a Kosársuli A visszatérő Borbáth Balázs ponterős játéka ellenére 90-81-re kikaptak a csabaiaktól, akik így a Hepp-kupa után ismét győzelmet ünnepelhettek a Kosársuli ellen.