Kultúra, oktatásNyílt Napra invitál a Mezőgazdasági Kar

2013. november 28., csütörtök
 
Nyílt Napra invitál a Mezőgazdasági Kar

Az utóbbi években a Hódmezővásárhelyhez közeli településekről, illetve a két szomszédos megyéből jelentősen megnőtt a jelentkezők száma.

 

Képünkön első éves egyetemisták - gólyák (Fotó: VH)

 


November 29-én 11 órától a Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kara várja az agrárium iránt érdeklődő diákokat és szüleiket. A Karon nappali és levelező tanrendben  6 + 1 félévben mezőgazdasági és vadgazda mérnökképzés folyik.

 

Az kétségtelen, hogy az agráriumnak szüksége van jól képzett szakemberekre. A tavalyi évben a felsőfokú oktatás beindulásának 50. évfordulóját ünneplő hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kar ezeknek a kihívásoknak igyekszik elébe menni, hallottuk Dr. Horváth József dékántól.

Jellemző a karra, hogy a hazai felsőoktatásban, évekkel ezelőtt, az elsők között vezették be a BSc képzést. Folyamatosan bővítik felsőfokú szakképzéseik választékát is. Köztük ma is hiányszakmának számító képzésre is lehet jelentkezni.

Arra a kérdésre, hogy a Mezőgazdasági Kar specializációi közül melyik számít most a „slágernek”, elmondta, évek óta folyamatosan erősödik az érdeklődés a környezetvédelmi, illetve az agrárgazdasági és logisztikai specializációk iránt, de a társállattenyésztői képzést például az egyre erősödő hazai és európai trendet követve vezették be.

 

Hogy milyen lehetőségei vannak egy diplomával rendelkező társállattenyésztőnek? Elhangzott, a társ- és hobbiállat, például ló, kutya, macska, rágcsálók, hüllők, akváriumi állatok tenyésztésére - tartására, az ezekhez kapcsolódó szolgáltatások szervezésére, sőt irányítására alkalmas. Ezzel egybecseng az, hogy a legutóbbi diplomakiosztó ünnepségen a Vásárhelyi Hírek által kérdezett friss diplomások közül négyen is családi vállalkozásban lótenyésztéssel, illetve terápiás lovagoltatással akarnak foglalkozni.

 

Mint általában minden évben, a november 29-i Nyílt Napra most is több szülő elkíséri a Mezőgazdasági Karon továbbtanulni szándékozókat. A hozzátartozókat elsősorban a kollégiumi elhelyezés körülményei érdeklik, ugyanis az utóbbi években a Hódmezővásárhelyhez közeli településekről, illetve a két szomszédos megyéből jelentősen megnőtt a jelentkezők száma. A Kar nagy előnye, hogy valamennyi felvett hallgató kollégiumban lakhat és a kisebb távolság miatt, az utazási költségek sem terhelik meg a családi költségvetést. Különösen nagy előny, ami a felsőoktatásban köztudott, hogy a kitűnő tanüzemi lehetőségek miatt, a hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kar képzésében igen erős a gyakorlatorientáltság.  

 

Mári Edit a Nyílt nap egyik szervezőjeként a Vásárhelyi Híreknek elmondta, 11 órától szokás szerint igyekeznek részletesen bemutatni a képzést, majd a Tanulmányi Osztály vezetője ad tájékoztatást a jelentkezés módjáról. A Karon tanuló egyetemi hallgatók beszélnek az oktatásról, a diákélet helyi eseményeiről, a rendezvényekről, a Hallgatói Önkormányzat által nyújtott lehetőségekről. A délelőtt befejezéseként az érdeklődőket körbevezetik az egyetemi épülettömbben és a kollégiumban.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A régészkedő pulykák híressé tették Szikáncsot

A régészkedő pulykák híressé tették Szikáncsot

Végre a vásárhelyiek is megtekinthetik a hat és fél kilogrammos aranylelet egy részét a januárban nyíló kiállításon. A lelet megtalálásának nem mindennapi története!
Vádemelést javasol a rendőrség vásárhelyi fiatal halála miatt

Vádemelést javasol a rendőrség vásárhelyi fiatal halála miatt

K. Tamás autójával egy jobbra ívelő kanyarban a Németh László Városi Könyvtárral szemben a kerékpárúttól elválasztó beton virágládának ütközött. Egyik utasa meghalt. Képekkel!
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...