Kultúra, oktatásNyílt nap volt a BKF vásárhelyi tagintézményében

2012. január 17., kedd
 

Megtelt az előadóterem érdeklődő diákokkal és szülőkkel a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola hódmezővásárhelyi nyílt napján. Az általános felvételi információk mellett, az intézmény képzéseiről dr. Vass László rektor, míg a BKF-es hallgatói életről Szűcs Gergely, a HÖK elnöke beszélt.

 

 

 

 

Lelkes BKF-es hallgatók köszöntötték a nyílt napra érkező vendégeket, a jelenleg 77 első évfolyamossal működő, magát Hódmezővásárhelyi Regionális Tudásközpontnak nevező tagintézmény.

Minden újonnan érkezőt azonnal pártfogásukba vettek, köztük engem is. A regisztrációs asztalnál több prospektus és tájékoztatófüzet fogadott.
A BKF – en induló szakképzések és a vezetőség fényképes bemutatkozója mellett a színes kiadványokból az is kiderül, hogy február 15-ig lehet a felsőoktatásba jelentkezni, július 10-ig van idő az iratmásolatok, tanulmányi eredmények benyújtására, a felvételi ponthatárokat pedig július 27-én hirdetik ki.

A már említett „fogadóbizottság”, a BKF-es hallgatók lelkes kis csapata mindenkit elkalauzolt az egyik előadóterembe, ahol dr. Vass László rektor és Szűcs Gergely a Hallgatói Önkormányzat elnöke mutatta be a főiskolát. A helyiség zsúfolásig megtelt és az előre bekészített székmennyiség is kevésnek bizonyult.

A vendégeket először Vass László rektor köszöntötte, aki az induló szakok mellett, a felsőoktatást érintő témákról is beszélt. Az államilag meghatározott keretszámokkal kapcsolatban elmondta, hogy még semmi biztosat nem tud az iskola vezetése, annyi azért bizonyosnak látszik, hogy egyre többen választják majd a költségtérítéses képzést. A tanulmányok finanszírozására a diákhitel lehetőségét hozta példaként a rektor, aki azt is kifejtette, hogy a felvett hitelösszeg törlesztését munkaviszony létesítése után kell törleszteni  és a részletek összege nem lehet több a fizetés 1-2 százalékánál. Vass László előadásában leszögezte, a felsőoktatást érintő nehézség ellenére a felsőfokú végzettség napjainkban is előnyt jelent a munkaerőpiacon.

Kiderült az is, hogy a főiskola remekül érzi magát Vásárhelyen. A képzés ugyanúgy zajlik akár csak Budapesten. Sikeres kapcsolatot alakítottak ki például a Városi Könyvtárral, ahol a hallgatók hozzájuthatnak a szakoknak megfelelő jegyzetekhez, tankönyvekhez.

Az iskola képzéseinek bemutatása sem maradt ki a sorból. A BKF vásárhelyi tagozata idén négy alapszakot hirdet meg. A turizmus – vendéglátás mellet, kereskedelem és marketing, fotográfia és kézműves szakokra lehet jelentkezni. A rektor a képzések ismertetése után az intézmény szellemiségét és egyben mottóját: a kreatív gondolkodás fejlesztését részletezte a hallgatóságnak.

A szót Szűcs Gergely, a HÖK elnöke vette át, aki az igazi főiskolai életet próbálta prezentálni a leendő hallgatók előtt.


A hallgatói élet bemutatása tetszett a legjobban a két általam megkérdezett németh lászlós végzős diáknak is. Török Fanni és Porkoláb Vivien azt is elárulta, hogy a kíváncsiság hozta el őket a nyíltnapra, hiszen még nem ismerik Vásárhely új főiskoláját. „Több területben is gondolkodom, nem döntöttem még el pontosan merre is szeretnék továbbtanulni. A BKF – en belül a kereskedelem és marketing szak érdekelne. Maga a nyílt nap nagyon tetszett főleg a HÖK elnökének előadása, talán mert nem volt olyan hivatalos és próbált igazi képet adni a főiskola közösségéről.”- osztotta meg velem véleményét Fanni.

„Engem is érdekel, hogy milyen is a BKF-s élet, milyen maga a főiskola és persze az is nagy előny, hogy helyben van. Az idegenforgalmi terület érdekelne leginkább, bár egyelőre, még nem tudom melyik iskola fog első helyen szerepelni a felvételi lapomon”- mondta Vivien.
Arra a kérdésemre, hogy milyen munkalehetőséget látnak ezekben a szakmákban, bizakodó választ adtak. Úgy érzik lesz esélyük elhelyezkedni, szerintük még nem telített az idegenforgalmi szakma. 

Bánfi Fruzsina és Ábrahám Márta barátnők és úgy döntöttek közösen fedezik fel a BKF nyújtotta továbbtanulási lehetőségeket. Mindkettőjüknek tetszett a nyílt nap. A turisztikai szak iránt érdeklődtek leginkább. Fontos szempontnak tartják, hogy a helyben van a főiskola, illetve nagyon szimpatikusnak találták a közösségi életről szóló kisfilmeket. A majdani munkavállalásukkal kapcsolatban, ők is optimistának tűntek. Szerintük egy ilyen szakmával biztosan lesz esélyük elhelyezkedni.

 
 
S.B.
 

Olvassa el ezt is!

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.