Kultúra, oktatásNyílt nap a Bethlenben

2015. november 15., vasárnap
 
Nyílt nap a Bethlenben

Nyílt napra és Nyitott kapuk című hagyományos iskolabemutató rendezvényre várják azokat a 4. és 8. osztályos tanulókat, akik a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban képzelik el a továbbtanulást.

 

 

Fotó: VH archív

 

November 16-án 8 óra 30 perctől kezdődő regisztráció után, 9-től fél egyig a diákok és szüleik megismerkedhetnek az egyes tantárgyakkal, az órarend szerinti órákra beülve. (Lásd a cikk alján az órarendet!)

Délután fél ötkor pedig Nyitott kapuk címmel továbbtanulási fórumot tartanak az iskola könyvtárában, a munkaközösség-vezetőkkel és a leendő osztályfőnökökkel. A 2016/2017-os tanévvel kapcsolatos felvételiről, a felvételi eljárásról adnak tájékoztatást az érdeklődőknek.

A résztvevők iskolai tájékoztató füzetet kapnak.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Döntés előtt

Döntés előtt

Idén is több ezren voltak Szegeden az IH-ban és az Agórában. Szakiskolák és természetesen az SZTE képzési kínálatával lehetett ismerkedni.
Újabb koreai kapcsolat alalkul

Újabb koreai kapcsolat alalkul

Koreai turisztikai szakemberek jártak Hódmezővásárhelyen: szívesen fűznék szorosabbra a kapcsolatot a várossal, a Máté Taekwondo Sportegyesülettel. Képekkel!
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.