SportNyerő sorozatban a vásárhelyi U11-es kézilabda csapat

2017. január 15., vasárnap
 
Nyerő sorozatban a vásárhelyi U11-es kézilabda csapat

Miközben a HLKC NBI/B-ben játszó Felnőtt csapata nehezen veszi az akadályokat, az U11-es csapat remek sorozattal bejutott a Gyermekbajnokság Régió Döntőjébe.

 

 

 

 

 

Szombaton lezárult a regionális alapszakasz a Gyermekbajnokság U11 korosztályában. Miután a vásárhelyi lányok a Szegeden megrendezett fordulóban magabiztosan megnyerték az utolsó két mérkőzést (HLKC – FKSE Kiskunmajsa 36-1, HLKC – Makói KC 25-7), így csoportjukból a második helyen jutottak be a Régió Döntőbe.

 

Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megye 3-3 továbbjutó csapatával január 22-én indulnak a további küzdelmek, a kilenc csapat oda-visszavágós rendszerben csap össze. A csoportból az első három helyezett jut be az Országos Elődöntőbe.

Az április 2-ig tartó Régió Döntő résztvevő csapatai: Kecskeméti Sportiskola, Kiskörösi NKSZE, Bácsbokodi NKSE, Orosházi NKC, Békéscsabai ENKSE, Gyomaendrődi NKSE, Kézilabda Szeged SE, Szeged KKSE, Hódmezővásárhelyi LKC.

 
 
Forrás: HLKC
VH
 

Olvassa el ezt is!

Szép győzelem volt

Szép győzelem volt

Végigküzdve, ellenfelét az utolsó negyedben felőrölve győzött a tabella második helyén álló Vásárhelyi Kosársuli Tiszaújvárosban.
Megállók, körforgalmak, végleges tervek

Megállók, körforgalmak, végleges tervek

Íme a vásárhely belvárosán áthaladó tram-train megállóinak végleges látványtervei és részletes információk. Épül három új körforgalom is.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.