GazdaságNyári ebéd

2017. július 23., vasárnap
 
Nyári ebéd

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára szerint 2010-óta közel 50 százalékkal, 370 forintról 570 forintra emelkedett az egy gyermek egynapi nyári szünidei étkeztetésére fordított összeg.

 

 


Kifejtette: az étkeztetés időtartama 54 napról 70 napra emelkedett, a napi költségkeret növelésével pedig bőségesebb és jobb minőségű ételt kapnak a szünetben a szociálisan rászoruló gyerekek.

Az önkormányzatok támogatási igénylése alapján a nyári szünidőben naponta átlagosan több mint 136 ezer jogosult gyermek számára kértek szüleik szünidei étkeztetést.

 

Megjegyezte, hogy a nagyobb adóerő-képességgel bíró, tehetősebb önkormányzatok maguk is hozzájárulnak a szünidei étkeztetés ellátásához, így az önkormányzati és normatív központi költségvetési támogatás együttesen teszi lehetővé, hogy a rászoruló gyerekek egészséges és tápláló étkezéshez jussanak.

Rétvári Bence közölte, hogy idén 74 milliárd forintot költ a kormány ingyenes, illetve kedvezményes gyermekétkeztetésre, ami már több mint 2,5-szerese annak, amit 2010-ben biztosítottak erre a célra.

 

Tavaly Hódmezővásárhelyen 524 gyermek vette igénybe a szünidei gyermekétkeztetést mely 8.385.650,- Ft összegben a központi költségvetésből került kifizetésre. 

Az adománygyűjtés eredményeképpen 362 fő, 6 és 13 év közötti rendszeres gyermekvédelmi kedvezménnyel rendelkező gyermek kapott 43 napon keresztül egyszeri meleg ételt, melynek költsége 7.549.510 Ft volt.

Idén is körülbelül 500 gyermek kap naponta meleg ebédet a Kalmárban, arról még nincs összesítés, mennyi állami támogatást kapott az önkormányzat a körülbelül 3 millió forint adomány mellé, ami 200 gyerek étkeztetését biztosítja..

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hihetetlen felelőtlenség

Hihetetlen felelőtlenség

A rendőrség kéri, hogy jelentkezzenek azok, akiknek gépkocsiját egy férfi kővel vagy műanyag palackkal dobta meg Kopáncs környékén, a 47-es számú főúton.
Életmentő készülék a Városi Stadionban

Életmentő készülék a Városi Stadionban

Defibrillátort kapott a Városi Stadion,TAO támogatásból amit az önkormányzat 145 ezer forinttal kiegészített.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.