Kultúra, oktatásNövekvő figyelem az agrárképzés iránt

2015. július 26., vasárnap
 
Növekvő figyelem az agrárképzés iránt

Három év alatt 47 százalékkal nőtt a Mezőgazdasági Karra jelentkezők száma. A dinamikus növekedés mellett nem kizárt, hogy régiós agrárképzési centrum lesz a vásárhelyi kar.

 


MGK tanévnyitó (Fotó: VH archív)

 

 

Július 24-én este nyilvánosságra kerültek országosan a felsőoktatási ponthatárok. SMS-ben már minden felvételiző megkapta az értesítést. Így az a 128 továbbtanulni vágyó is, akik a Szegedi Tudományegyetem vásárhelyi Mezőgazdasági Karárra jelentkeztek.

 

Ez a szám a tavalyi évhez képest 8,5 százalékkal több, és 2013 óta töretlen, hiszen 2012-es évhez képest 47 százalékkal magasabb - mondta dr. Horváth József a Vásárhelyi Híreknek. A Mezőgazdasági Kar dékánja elmondta, indul mindkét BSc szak – a vadgazda és a mezőgazdasági mérnök szak és elindulnak a meghirdetett felsőoktatási szakképzések (FOSZ) is. A felvettek 60%-a BSc-re, 40%-uk FOSZ-ra jutott be.

Horváth József azt is elmondta, július 27-én indul a pótjelentkezés időszaka, amely augusztus 10-ig tart. Hozzátette, tavaly az is nagyon jól sikerült, hiszen 39 hallgatót vettek még fel. Az idén is nagy hangsúlyt helyeznek a pótfelvételire.

A hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karnak a régiós szakemberképzésben eddig is jelentős szerepe volt, de különösen felértékelődött azzal, hogy a kormány, illetve az EU többféle módon ösztönzi a fiatal, képzett gazdálkodókat.

Mint arról már írtunk, az EMMI Felsőoktatási Államtitkársága által kiadott 'Fokozatváltás a felsőoktatásban' című stratégiai terv szerint az országban létre akarnak hozni több agrárcentrumot, amely az alaptól a doktori képzésig biztosítja az agrár-felsőoktatás teljes palettáját.

Dr. Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár legutóbb június elején azt nyilatkozta, a felsőoktatási stratégia azt tartalmazza, hogy az országban négy nagy agrárképzési centrumot szeretnének létrehozni. Ez azonban nem jelenti feltétlenül azt, hogy emiatt egyetemeket kell szétdarabolni, vagy máshova csatolni. Az agrárcentrumok úgy is megvalósulhatnak, ha az egyetemek egy-egy térségben végre elkezdenek együttműködni egymással.

Nem kizárt, hogy éppen a hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kar lehet az egyik agrárképzési centrum.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Az SZTE a legnépszerűbb vidéken

Az SZTE a legnépszerűbb vidéken

Az MGK-ra 128 hallgató nyert felvételt. Első körben 6140 elsőéves kezdheti meg felsőfokú tanulmányait 2015 szeptemberétől a Szegedi Tudományegyetemen.
A 11 éves Acsai Vivien indul a koreai Gyermek VB-n

A 11 éves Acsai Vivien indul a koreai Gyermek VB-n

A Máté Taekwondo & Hapkido Közhasznú Sportegyesület fiatal tanítványa Koreába utazik, a Gyermek Taekwondo Világbajnokságra és Kulturális Fesztiválra.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.