KözéletNincs pont az ügy végén

2014. augusztus 18., hétfő
 
Nincs pont az ügy végén

Markó Csaba a vásárhelyi Polgármesteri Hivatal kabinetiroda vezetőjének fellebbezését követően kitűzték a másodfokú tárgyalás időpontját.

 

 


A vásárhelyi kabinetfőnök egy hírportállal szemben nemrég elvesztette azt a pert, amelyben 1 millió forint nem vagyoni kártérítést követelt jó hírnév megsértése miatt. Elutasította a Fővárosi Törvényszék Markó Csaba keresetét, aki személyiségi jogainak védelme érdekében indított pert az Index ellen, írja a delmagyar.hu.

 

Egy, az index.hu-n (a cikk a lap alján) megjelent cikkről van szó, amely azt írta, Markó szóváltásba keveredett a SZIN-en egy egyetemista lánnyal, majd lekevert neki egy pofont.

 

A 2012. szeptember 17-én megjelent Liberális kurva, tiplizzél! című cikkben azt írták, Markó a SZIN-en, a Borpatika standjánál ráförmedt az egyetemista Baranyi Enikőre és barátnőjére – akik zsíros kenyeret szerettek volna vásárolni –, hogy „Liberális kurvák, húzzatok innen!". Miután ez többször elhangzott a cikk szerint, Baranyi meglökte Markó poharát, amiből a férfi ruhájára fröccsent az ital, mire Markó Csaba, a vásárhelyi kabinetiroda vezetője lekevert egy pofont az egyetemista lánynak.

A cikk megjelenése után Markó beperelte az Indexet. A Fővárosi Törvényszék nemrég hozott ítéletének indoklása szerint a kabinetfőnök – azt elismerve, hogy Baranyi Enikővel az említett időpontban és helyen szóváltásba keveredett, és hogy ennek során a részéről vulgáris szavak is elhangzottak (hogy pontosan melyek, arra nem emlékezett) – kérte, állapítsa meg a bíróság, hogy a hírportál megsértette a jó hírnevét, mert több valótlan állítást közölt, és számára 1 millió forint nem vagyoni kártérítést fizessen meg. A kabinetfőnök szerint például valótlan volt az, hogy az eset után Baranyi Enikőtől bocsánatot kért, sajnálkozott, és arra kérte, érje el, ne legyen újságcikk, mert ha lesz, őt kirúgják a polgármesteri hivatalból.

A bíróság meghallgatta Markó Csaba és a hírportál tanúit. „A meghallgatott tanúk vallomásaiban foglaltak összevetése, együttes értékelése alapján a bíróság arra a meggyőződésre jutott, hogy az eset a hírportál által közöltek szerint játszódott le, a bíróság álláspontja szerint ezt támasztják alá Baranyi Enikőnek a történtekről volt, többszöri konzekvens előadása, valamint az index.hu indítványára meghallgatott egyéb tanúk vallomásaiban foglaltak is; mindezekkel szemben a bíróság a Markó Csaba indítványára meghallgatott tanúk előadásait (...) súlytalannak találta" – áll az ítélet indoklásában.

 

Mindezek alapján a bíróság Markó Csaba keresetét alaptalannak találta. Az ítélet nem jogerős. Markó Csaba fellebbezett a döntés ellen, ezzel a per a Fővárosi Ítélőtáblához került, amely most kitűzte a másodfokú tárgyalás időpontját, 2015. február 10-re.

 

Mint ismeretes Markó Csaba továbbra is a vásárhelyi polgármesteri hivatal kabinetiroda vezetője.

 

 

Az index cikke ITT olvasható (Kattintson!)

 

Olvassa el ezt is!

Fesztiválozó sokadalom

Fesztiválozó sokadalom

Fotókba örökített (jó)hangulatjelentés a vásárhelyi Borfesztiválról - vasárnap. 
Már látni az alagút végét

Már látni az alagút végét

Az elmúlt három évben háromszor is beharangozták az Aréna megnyitását, aztán továbbra sem történt semmi. Most talán valóban megnyílnak a kapuk.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.