KözéletMár látni az alagút végét

2014. augusztus 12., kedd
 
Már látni az alagút végét

Augusztus 12-én a rendkívüli közgyűlésen bejelentették, az önkormányzat az államtól bérbe veszi és üzemelteti a Balogh Imsi Sportarénát.

 

 

 

 

 

A három éve tartó hercehurca most már talán véget ér, amelynek eddig a legnagyobb kárvallottja a város diáksága és a sportolni vágyók.

Megépülése után, akár a város egyik ékessége lehetett volna, helyette a belvárosban évek óta bezárt sportaréna az országos média egyik rendszeresen visszatérő témája lett, és éppenséggel magának a város imázsának sem tett jót a perekkel tarkított ügy.  

A most bejelentett megnyitásával még egyáltalán nem zárult le minden, mert mint azt Kendi Imre ügyvezető igazgató a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a tárgyalások, elszámolások még folyamatban vannak.

 

Mint arról már többször írtunk, minden 2011 nyarán kezdődött, amikor egy rendkívüli közgyűlési határozat értelmében felmondta az önkormányzat a K-Art Építő Zrt.-vel a sportcsarnok működtetésére vonatkozó PPP-megállapodást, és a Legfőbb Ügyészséghez fordult az építési költségek jelentős túlárazása miatt. Már akkor az ügyvezető igazgató elmondta, hogy az Állami Számvevőszék 2008-ban és 2009-ben is átfogó ellenőrzésnek vetette alá a sportlétesítmény beruházását és mindent rendben talált.

A város havi több milliós, 2011-ben már több tízmilliósra duzzadt üzemeltetési költségek elmaradása után a Zrt. vezetése úgy döntött bezárják a sportcsarnokot. Az Önkormányzat által indított mindkét perben, alig egy évvel később a K' Art Építész Stúdió javára kedvező jogerős ítélet született, amely kötelezte a várost 150 millió forint megtérítésére. Ezzel együtt pedig a bérleti szerződés is érvényes maradt. Mivel a város nem fizetett, az Aréna zárva maradt. Ezt sérelmezte a város, amikor ismét beperelte a K’Art Építész Stúdiót, mondván, ha továbbra is érvényes a bérleti szerződés, akkor viszont joguk van a bérlemény használatára.

Az Önkormányzat a megnyert per jogerős ítéletének kézhezvétele után 2013 decemberében a sajtó jelenlétében látványos akcióval próbált „birtokon belül kerülni.” Sikertelenül. Az elmúlt három évben ez már a harmadik eset volt, hogy a beharangozták a megnyitást, majd továbbra sem történt semmi.

Mivel közben az ország 14 másik sportkomplexumával együtt a Balogh Imsi Sportarénát is kivásárolta az állam, nem maradhatnak tovább zárva az Aréna kapui.

Az államtól az Önkormányzat bérli, biztosítja a havi körülbelül ötmilliós fenntartási költséget és a szükséges dolgozói létszámot, szám szerint tizenötöt. Ezt jelentették be ma délelőtt a rendkívüli közgyűlésen.

 

Kendi Imre a K’ Art Építész Zrt. ügyvezető igazgatója a Vásárhelyi Híreknek elmondta, örül, hogy elmozdult az Aréna ügye a holtpontról, a sportcsarnok megnyitása az állam és a Zrt. közötti tárgyalási folyamat része. Hozzátette, reméli hamarosan mindenki számára megnyugtatóan rendeződnek a vitás kérdések.

 

Információink szerint az épület és az épületgépészet rendben van, a különböző engedélyek beszerzése után a sportolók birtokba vehetik, illetve a város iskolai testnevelésének folyamatos helyszíne lehet a belvárosi sportcsarnok.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Bele kell húzni!

Bele kell húzni!

Két hét van még a tanévkezdésig, de éppen két hete, hogy  megtorpantak az Oldalkosár utca 4. óvoda felújítási munkálatai.
Egy vérbeli vásárhelyi rajongó

Egy vérbeli vásárhelyi rajongó

A fiatalember több mint tíz éve ott ül a vásárhelyi uszodában, s nézi, hogyan úszik az olimpiai- és világbajnok kedvence.
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...