GazdaságNincs már lezárva a parkoló

2018. július 2., hétfő
 
Nincs már lezárva a parkoló

Gyorsan megoldódott a vásárhelyi kórház melletti ingyenes parkoló lezárásának ügye. Ha rövid időre is, se a vásárhelyi Önkormányzat és a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ - Hódmezővásárhely-Makó intézmény közötti – a laikusok számára kevésbé ismert - szerződési rendszernek esett áldozatul a parkoló.

 

 

 

 

 

Ezek szerint június végén két szerződést mondott fel a vásárhelyi Kórház. Az elmúlt években egy megállapodás értelmében az önkormányzat végezte az intézmény belső ellenőrzését, ezért a város havonta 500 ezer forintot kapott.

Egy másik szerződés szerint a kórház havi egymillió forintot fizetett az önkormányzatnak azért a 30 parkolóhelyért, amelyen a Zrínyi utca felől behajtva, ingyen várakozhattak a kezelésre érkezők, illetve a kórházi dolgozók autói.

Június végétől a kórház ettől a szerződéstől is visszalépett, ezért a július első munkanapon reggel már senki nem hajthatott be a területre.

 

Az Önkormányzat tájékoztatása szerint még ugyanaznap aznap eltávolították a parkolót lezáró szalagokat, vagyis továbbra is használható a parkoló az eddigi rendszer szerint.

 

Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ által ennek a két szerződésnek a felmondása 18 millió forint kiesését jelent, ami érzékenyen érinti a város gazdálkodását, ugyanakkor, – a városvezetés közleménye szerint remélik - hogy ez az összeg lehetővé teszi a kórház számára a sok esetben nagyon elhanyagolt osztályok és mellékhelyiségek felújítását.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Két év után ismét Vásárhelyen

Két év után ismét Vásárhelyen

A vásárhelyi rendőrkapitány, Dr. Harkai István rendőr alezredes Szegedre kerül, helyét Szabó Zsolt rendőr alezredes veszi át.
Teltházas koncert a Tornyaiban

Teltházas koncert a Tornyaiban

A Tornyai János Múzeum vásárhelyi művészéletet bemutató kiállításában adott koncertet Távol jársz címmel szombat délután a Steiner Béla Városi Kórus. Képekkel.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.