Kultúra, oktatásNépdaléneklési verseny Vásárhelyen

2013. március 21., csütörtök
 
Népdaléneklési verseny Vásárhelyen

A gyerekek több esetben saját képességeik határait feszegették a Péczely Attila Városi Népdaléneklési Versenyen. Az általános-, és középiskolások számára, öt korcsoportban meghirdetett versenyt március 20-án tartották a BFMK-ban.  

 


 

 

Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény ezt a ma már hagyományos versenyt, minden évben a magyar népdalok ápolása, zenei anyanyelvünk megbecsülése érdekében rendezik. Mint ahogy az iskola egyik tanára mondta: felgyorsult világunkban meg kell őriznünk népdalemlékeinket.

 

A magyar népdal repertoár pedig igen széles, amit az is bizonyított, hogy a verseny résztvevői által előadott dalok között nem igen akadt két egyforma. Öt korcsoportban 60 egyéni és 23 csoportos induló volt. A versenynek a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ adott otthont. Az általános iskola alsósai a második emeleti galérián, a felsősök és a középiskolások a színházteremben álltak a zsűri elé.

 

A nagyrészt lányokból álló énekeseknél érezhetően a hangzóformálásra tették a fő hangsúlyt a felkészítő tanárok. Az előadott 3 népdal kiválasztását a hangterjedelem határozta meg. Előadás közben néha egy-egy apró megbicsaklás inkább az izgalomtól, semmint a hangterjedelem hiánya miatt volt. A gyerekek idén is több esetben saját képességeik határait feszegették egy-egy nehezebb dal előadásával. Biztos, hogy a zsűrinek nehéz volt dönteni amikor az érthető és kifejező szövegmondás képességét pontozták, mert az énekesek kivétel nélkül szépen formált szavakkal énekeltek.

 

A versenyen elhangzott, bár ennek a városi versenynek nincs tétje, a tanulók saját iskolájuk, szüleik előtt bizonyítanak, nagyszerű sikerélményt jelent számukra, valamint minden évben a hagyományok ápolásának lehetősége.

 

 

Eredmények:

 

I. Korcsoport

 

2.   helyezés      Szántó Laura (Liszt F. Ének-z. Ált. Isk.)

       felkészítő tanár: Higi Emese

 

3.    helyezés   Balogh Laura (Varga T. Ált. Isk.)

       felkészítő tanár:  Dehény Enikő

 

Csoportos:

 

1. helyezés   „Hódtói Kiscsillagok” – Benk Katica, Dabis Csilla, Fehér Boglárka, Hegedűs Fanni, Vida    Noémi, Kovács Dóra, Törökgyörgy Hanna  (Németh L. Gimn.  és Ált. Isk.)

       felkészítő: Kruzsliczné Dudás Ilona

 

2. helyezés Szántó Laura, Nagy Bence, Szabó Boglárka (Liszt F. Ének-z. Ált. isk.) Felkészítő tanár: Higi Emese

 

 

 II. Korcsoport

 

1.   helyezés    Forrai Fruzsina (Szőnyi B. Ref. Ált Isk.)

       felkészítő tanár: Lantosné Schmidt Klára, Vajda Enikő)

 

2.   helyezés     Korcsik Borbála (Kertvárosi Kat. Ált. Iskola)

      felkészítő tanár: Török Ágnes

 

2.   helyezés     Thuswohl  Deborah (Liszt F. Ének-z. Ált.Isk.)

      felkészítő tanár:  Pintér Erika

 

3.   helyezés    Juhász Boróka (Liszt F. Ének-z. Ált.Isk.)

      felkészítő tanár: Pintér Erika

 

Csoportos:

 

1.   helyezés     Forrai Fruzsina, Vékony  Jázmin Panka (Szőnyi B. Ref. Ált. Isk.)

      felkészítő tanár: Lantosné Schmidt Klára. Vajda Enikő)

 

2.   helyezés    „Pipacsok”  Mészáros Evelin, Rakonczai Dorina, Meixner Lili (Varga T. Ált. Isk.)

       felkészítő tanár: Horváth Tímea

 

3.    helyezés   Király Vanda Katalin, Bozsér  Nóra (Szőnyi B. Ref. Ált. Isk.)

        felkészítő tanár: Lantosné Schmidt Klára, Vajda Enikő)

 

III. korcsoport

 

1.    helyezés   Miskolci Ramóna (Liszt F. Ének-z. Ált. Isk.)

       felkészítő tanár:  Berényiné Ale Krisztina

2.   helyezés    Forrai Fanni  ( Bethlen Gábor Ref. Gimn. )

      felkészítő tanár:  Csorba Emese

 

3.   helyezés   Babenyecz Hedvig (Kertvárosi Kat. Ált. isk.)

      felkészítő tanár:  Móriczné Kerek Annamária

 

Különdíj:  Lipcsei Vendel  (Németh L. Gimn. és Ált. Isk.)

       felkészítő tanár:  Csókay Miklósné

 

Csoportos:

 

1.  helyezés „Búzavirág” együttes – Buzás Ádám, Kocsis Anna, Miskolczi Ramóna, Szántó Tilda, Varsányi Gyöngyi (Liszt F. Ének- z. Ált.Isk.)

      felkészítő tanár:  Berényiné Ale Krisztina

 

2.  helyezés  „Nárcisz” együttes – Földházi Lilien, Hevesi Adél, Kovács Lilla, Kovács Petra, Szántó           Briana (Liszt F. Ének-z. Ált. Isk.)

     felkészítő tanár:  Berényiné Ale Krisztina

 

3.  helyezés  Kisalbert Trisztán, Forrai Fanni, Vékony Fruzsina Dorisz, Varga-Tót  Alexandra Fanni

(Bethlen G. Ref. Gimn.)

    felkészítő tanár:  Csorba Emese

 

IV. korcsoport

 

1.   helyezés   Ancsányi Ivett (Liszt F. Ének-z. Ált. isk.)

     felkészítő tanár: Zagyi Orsolya Kinga

 

2.   helyezés  Korsós Kinga ( Liszt F. Ének-z.Ált. Isk.)

     felkészítő tanár: Zagyi Orsolya Kinga

 

3.  helyezés  Goják Anna (Németh L.- Gimn. és Ált. Isk.)

     felkészítő tanár:  Csókay Miklósné

 

Különdíj:  Dratsay Katalin ( Liszt F. Ének-z.Ált. Isk.)

    felkészítő tanár:  Zagyi Orsolya Kinga

 

V. Korcsoport

 

       1. helyezés  Pető Szilvia  (Bethlen G. Ref. Gimn.)

      felkészítő tanár:  Csorba Emese

 

       2. helyezés   Nagy Lili (Bethlen G. Ref. Gimn.)

       felkészítő tanár:  Molnár Tünde

 

       3.     helyezés  Enyedi  Fruzsina  (Németh L.- Gimn. és Ált. Isk.)

        felkészítő tanár:  Csókay Miklósné

 

Csoportos  IV-V. korcsoport

 

1.   helyezés   Kaláris énekegyüttes – Ancsányi Ivett, Korsós Kinga, Dratsay Katalin

( Liszt F. Ének-z.Ált. Isk.)

        felkészítő tanár:  Zagyi Orsolya Kinga

 

2.   helyezés   Badacsonyi Ákos, Ménesi Tamás (Bethlen G. Ref. Gimn.)

     felkészítő tanár:  Csorba Emese

 

3.helyezés  Földházi Evelin, Hertelendy Zsófia  ( Liszt F. Ének-z.Ált. Isk.)

       felkészítő tanár:  Berényiné Ale Krisztina

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Távesz báktálé

Távesz báktálé

Patkósné Dezső Katalin: Ilyen összefogás még nem volt! A Roma Nemzetiségi Önkormányzat, Mátrai Attila elnök azonnal  - a már több éve megfogalmazódott ötlet - kivitelezésébe fogtak.
Erkölcstanból is meg lehet bukni szeptembertől

Erkölcstanból is meg lehet bukni szeptembertől

Szeptembertől az első és az ötödik osztályban kötelező lesz a hittan vagy az erkölcstan, a többi általános iskolai évfolyamon felmenő rendszerben vezetik be az új tantárgyat.
Tram train menetrend változás

Tram train menetrend változás

Július 7-től augusztus 17-ig a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamospálya felújítást végez Szeged belvárosában.
Nemzetközi sztárok és hazai kedvencek a nyár zárófesztiválján

Nemzetközi sztárok és hazai kedvencek a nyár zárófesztiválján

Az elmúlt évekhez képest már egy hónappal korábban előrukkolt a Coca-Cola SZIN a fesztivál öt nagyobb helyszínének teljes felhozatalával.
 

És ezt már olvasta?

Vásárhelyi mazsorettek Monzában
Vásárhelyi mazsorettek Monzában A hódmezővásárhelyi Crystal Dance Club Egyesület 24 versenyzővel, két koreográfiával képviselte Magyarországot.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Következik a Szabadság téri Óvoda
Következik a Szabadság téri Óvoda A fennállásának 50. évfordulója alkalmából a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Vásárhelyen.
 
Hétfői helyzet
Hétfői helyzet Július 7-én, hétfőn délután három óra előtt pár perccel érkezett meg a vihar Csongrád-Csanád vármegye területére.
 
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

II. félév. A heti kukaürítés nem változott, de most már havi két alkalmmal van a szelektív hulladékszállítás.

 
144 műalkotás az Alföldi Galériában
144 műalkotás az Alföldi Galériában Akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban az Alföldi adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a  művek mennyiségét.
 
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több Az elmúlt napokban, hetekben jelentősen megnőtt a szabadtéri tűzesetek száma. 99%-át emberi tevékenység, emberi gondatlanság okozza.