Kultúra, oktatásNemzetőrről a nemzetőrtől

2016. május 21., szombat
 
Nemzetőrről a nemzetőrtől

Száz éve, 1916. május 21-én hunyt el Görgei Artúr (1818–1916) az 1848/49-es magyar szabadságharc hős tábornoka, aki egy ideig a hadügyminiszteri és a fővezéri posztot is betöltötte. Erről emlékezve tartott átfogó ismeretterjesztő előadást a hódmezővásárhelyi Emlékpontban Pintér István tanár, történész.

 

 

 

 

– Külön öröm számomra, hogy mint a hagyományőrző nemzetőrség tagja, alezredese emlékezhetek meg az 1848-ban szervezett nemzetőrség egyik vezetőjéről Görgei Artúrról, aki később az akkoriban létrehozott magyar honvédség egyik első tábornoka lett, s így szerzett nagy dicsőséget és számos győzelmet – köztük a budai vár 1849. május 21-i visszafoglalását – a szabadságért harcolóknak – közölte Pintér István, akinek néhány évvel ezelőtt önálló kötete jelent meg a témakörről „Görgei szerepe a téli hadjáratban és a kápolnai csatában” címmel.

 
 
Forrás: Emlékpont
 

Olvassa el ezt is!

Ismét földárverés Vásárhelyen

Ismét földárverés Vásárhelyen

A Földet a gazdáknak! program keretében 205 földrészletet, 2439 hektárnyi területet hirdettek meg a megyében. Vásárhelyen a Rárósi út 110. szám alatt
Méltó körülményeket kapott az atlétika

Méltó körülményeket kapott az atlétika

Megújult a hazai atlétikai utánpótlás nevelésben Hódmezővásárhely hírnevét méltán öregbítő, több tucatnyi hazai és világverseny érmes helyezéseinek "bölcsője".
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.