Kultúra, oktatásNemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen

2024. április 15., hétfő
 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen

Húsz országból regisztráltak jelentkezők, köztük számos hazai egyetemről és kutatóintézetből. Minden évben szép számban vannak jelen külföldi hallgatók is, akik előadnak a Wellmann Konferencián, amely idén április 15-én kezdődött a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán.

 

 

 

 

A Wellmann Nemzetközi Tudományos Konferencia az április 19-éig tartó Erasmus Week központi eleme, ezt a rendezvényt egy tudományos konferenciával és publikálási lehetőséggel is összekapcsolták.

 

A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, mely apropóját a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia, illetve egy olyan Erasmus+ kreditmobilitási program adja, amelyben kifejezetten észak-afrikai partnerekkel dolgozik együtt a kar. Algériából, Marokkóból, Tunéziából és Karib-tengeri, de Franciaország egyik tengerentúli megyéjének számító Martinique szigetéről is érkeztek oktatók, kutatók és hallgatók.

 

Évtizedek óta a Wellmann Nemzetközi Tudományos Konferencia olyan tudományos fórumot biztosít a hazai és nemzetközi kutatók számára, amely unikális a maga nemében, hiszen az agrárium különböző területeit öleli fel, ahol be lehet mutatni a legújabb kutatási eredményeket, innovációkat. A rendezvény nemcsak a kutatók munkáját inspirálhatja, de lemérhetik a résztvevők azt is, hogy más kutatási műhelyekben hol tartanak kollégáik egy-egy téma kapcsán.

 

A XXI. Wellmann Nemzetközi Tudományos Konferencia központi témája, a világban lezajló klimatikus változásokat tekintetbe véve nem is lehetne aktuálisabb: Globális kihívások és válaszok a mezőgazdaságban és a környezetvédelem területén.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.