GazdaságÁtadták a szegedi lézerközpontot

2017. május 23., kedd
 
Átadták a szegedi lézerközpontot

Közvetve Hódmezővásárhely gazdasági életére is hatással lesz a most átadott szegedi lézerközpont. Az építkezéssel párhuzamosan zajlott a kutatási eszközök beszerzése, hamarosan elindulhat ezek telepítése és beüzemelése.

 

 

 

 

 

Orbán Viktor Magyarország modern kori története legnagyobb tudományos beruházásának nevezte a szegedi lézerközpontot az épületkomplexum átadásán kedden. A miniszterelnök azt mondta: a kutatóközpont nem olyan beruházás, mellyel felzárkózhatunk Európához, hanem olyan, mellyel Európa felzárkózik a világhoz.

Magyarország akkor lehet a jövő nyertese, ha tudományos kutatóközpontok egész hálózatát hozza létre, hogy az ország ne csak termelési, hanem kutatás-fejlesztési központtá is válhasson - fejtette ki a kormányfő.

A Szegedi Tudományegyetemen végzett kutatói munka eddig is önmagáért beszélt, a központ azonban a világ minden tájáról idevonzhatja a kutatókat és diákokat - közölte Orbán Viktor.

A kormányfő szerint a kutatóközpont rácáfol arra a tévhitre is, amely szerint a kormány által létrehozott beruházás egy ellenzéki vezetésű városban sikertelenségre van ítélve. Bár léteznek és létezni is fognak nézetkülönbségek, a jövő Magyarországáért, a magyar emberek jövőjéért végzett munkában egyet lehet érteni. Szegeden bebizonyosodott, ha az ország és a város érdekeiről van szó, az árkokat át lehet hidalni - tette hozzá.

Ez az intézmény annyit ér, amennyit az itt dolgozó kutatók ennek segítségével el fognak érni. A sikeres működés hátterét a magyar tudományos kutatás elmúlt években megújult intézményrendszere, az MTA Lendület programja, helyi szinten a Szegedi Tudományegyetem, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontja, és a városban kialakítandó Molekuláris Medicina Kiválósági Központ biztosítja - mondta a miniszterelnök.

A központban folyó kutatások atomi folyamatokon alapuló technológiákat alapozhatnak majd meg, és új kivételes hatékonyságú eszközöket adhatnak más tudományterületek, így a biológia vagy az orvostudomány kezébe - ismertette Orbán Viktor.

 

Lehner Lóránt, a központ létrehozását koordináló ELI HU Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, az építkezéssel párhuzamosan zajlott a kutatási eszközök beszerzése, hamarosan elindulhat ezek telepítése és beüzemelése.

 

 

A szegedi lézerközpont öt épületének alapterülete mintegy 24,5 ezer négyzetméter. Az A épületben a kísérleti területek, a B épületben a laborok, előkészítő műhelyek, kutatói irodák kaptak helyet, a tudásközpontként is szolgáló fogadó épületben található a konferenciaterem, a könyvtár, a szeminárium termek, a menedzsment irodák és az étterem, emellett külön épületben működnek a kiszolgáló, karbantartó egységek, illetve a porta.

Az épületkomplexum terveit az Artonic Design Építészeti Kft. készítette. A központ építését a Strabag-Swietelsky konzorcium végezte. Az épületek stabilitását a talajmechanikai tulajdonságoknak megfelelőn 819 cölöp biztosítja, melyek közül a leghosszabb 45 méter mélyre nyúlik. A kísérleti tereket a rezgésmentesítés érdekében "ház-a-házban" technológiával alakították ki, a szennyeződésmentes tiszta terekben a hőingás is legfeljebb 0,5 Celsius fok lehet.

A központ az Európai Unió - a szegedi mellett prágai és bukaresti helyszínnel megvalósuló - tudományos nagyberuházása, az ELI (Extreme Light Infrastructure) magyar pillére. A szegedi központ a világ legnagyobb csúcsintenzitású berendezései közül azzal tűnik ki, hogy itt lehet majd előállítani másodpercenként a legtöbb és egyben a legrövidebb lézerimpulzusokat, ezzel megfigyelhetővé válnak a molekulákon belül zajló elemi folyamatok. Az intézet a fizika, biológia, kémia, valamint az orvosi és anyagtudományok területén rendkívüli nagy időfelbontással végezhető alap- és alkalmazott kutatásokhoz biztosít a világon jelenleg egyedülálló infrastruktúrát. 

A projekt - az építészeti beruházás mellett a kutatási berendezések és eszközök beszerzését is tartalmazó - költségvetése több mint 70 milliárd forint, ennek 85 százalékát az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap biztosítja.

A szegedi központ a Csehországban és Romániában épülő lézerkutatási infrastruktúrákkal összekapcsolódva várhatóan 2019-től működik majd teljes kapacitással.


 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Naperőmű Vásárhelyen

Naperőmű Vásárhelyen

Precedensértékű lesz a beruházás, hiszen a Dél-alföldi területeken a napenergia hasznosítását már régóta ajánlják a szakemberek a napsütéses órák magas száma miatt.
Fogyatékosnak lenni nem azt jelenti vesztesnek lenni

Fogyatékosnak lenni nem azt jelenti vesztesnek lenni

A Hódmezővásárhelyen rendezett kétnapos bajnokság szervezéséről, rendezésről a legnagyobb elismeréssel beszélt a paraúszók szakmai vezetése. Képekkel! 
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 

És ezt már olvasta?

Étvágygerjesztő vásárhelyi program
Étvágygerjesztő vásárhelyi program Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.