Június 7-én délután az Ünnepi Könyvhét hódmezővásárhelyi programjaként a Németh László Városi Könyvtár olvasótermében a máig irodalomtörténeti vitákat kiváltó szovjetunióbeli utazás tényét és hátterét világította meg Babus Antal irodalomtörténész és Dr. Péter László nyugalmazott egyetemi tanár.
Németh László 1959. szeptember 14-e és október 14-e között egyhónapos utazást tett a Szovjetunióban. Az utazás körül azóta is fel-felizzik a vita, sokan sokféleképpen értékelik, nemegyszer került politikai csatározások kereszttüzébe. Többször elhangzott a vád, hogy Németh László behódolt, megalkudott a kommunistákkal.
A körülmények megértésében segített a téma avatott szakértője Babus Antal irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárának vezetője. Beszélgetőtársa szintén rendkívül sokoldalú, az irodalomtörténetben járatos személyiség, Dr. Péter László a JATE nyugalmazott egyetemi tanára, az irodalomtudományok nagydoktora, irodalomtörténész, várostörténész, nyelvész, folklorista.
Babus Antal több tanulmányában foglalkozott Németh László szovjetunió beli utazásával. Ezek egyike szerint, a nagy magyar írót a szovjet írók rangjának kijáró tisztelettel fogadták. Nemcsak a szépírót becsülték benne, hanem többek között az Anna Karenina, az Oblomov, az Első Péter fordítóját is. Mit vethetnek Németh László szemére a bírálói, mi olyat mondott, írt le, amit nem lehet vállalni? A szocializmust valóban dicsérte, mert homogénabb társadalmat teremtett, közelebb hozta egymáshoz az értelmiséget és a kétkezieket. De nem az egyenlősdi, a fűnyíróelv híve volt. E gondolata mögött is a magyar történelemből leszűrt tapasztalata rejlik. A két világháború között Magyarországon óriási szakadék tátongott a legszegényebb társadalmi rétegek és az értelmiség között. Egész életében ezt a szakadékot igyekezett zsugorítani, s ilyen megfontolásból dicsérte az egyneműbb szovjet társadalmat. Ez a gondolata sem moszkvai „megvilágosodása” gyümölcse, hiszen már 1956-ban így írt: „Nem volt vad álom többé a másik gondolat, az értelmiségi színvonalra emelt munkás- és parasztnép s a néphez húzó értelmiség testvériesülése egy értelmiségi társadalomban.” Ma már nehéz érzékelni, mennyire sértette ez a proletárdiktatúra és az osztályharc fogalmához szokott füleket. Behódolásról már csak azért sem beszélhetünk, mert cikkét azzal zárja, hogy a nyugati népek, nyugati országok „megérdemlik és megkívánhatják, hogy a világtörténet föladta problémáikat maguk oldják meg”.
