Németh László, A magyar forradalomról című, 1956-os események kapcsán írt kézirat töredékeit és verseit összefoglaló művét ismerhette meg az érdeklődő ma az Emlékpont Múzeumban. A kötetet Füzi László, a Németh László Társaság elnöke és az író lánya, Németh Judit mutatta be.
Képünkön az író 1956 körül (Fotó:VH archív)
Nemrég előkerült írói hagyaték töredékei elevenedtek meg ma az Emlékpont Múzeumban. Németh László, az 1956-os események idején írt jegyzetei, lányának, Németh Juditnak köszönhetően, már könyv formájában is megismerhetőek. A nehezen olvasható, több helyen elmosódott iratcsomóból életre hívott mű, mind érzelmileg, mind történelmi szempontból eleveníti fel a forradalom pillanatait.
„Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, akit tényleg komolyan érdekel a történelem, és nem csupán névről ismeri Nagy Imre, vagy Kossuth nevét.”- kezdte a könyv elemzését Füzi László. „ Ez egy nagyon érdekes, izgalmas olvasmány. A könyvben található írásrészletek, tulajdonképpen publicisztikák, amelyek tükrözik az író elképzeléseit az ’56-os politikai nézetekről. Azt mutatja be, ahogy egy nemzetben gondolkodó író, rátalál a nemzeti forradalomra.”
A nézők soraiban pedig Németh Ágnest fedezhette fel a közönség, aki a könyv ismertetése mellett, arról is mesélt a Vásárhelyi Híreknek, hogyan is élte meg a Németh család az 56-os eseményeket.
„Elég nehéz és komplikált volt az élet ’56-ban. Édesapám, akkoriban ment Szigligetre és a könyvben ez egy teljesen külön részt kapott. Leírja, amit ott látott és érzett, ahogy a falu megélte az akkori eseményeket, sőt azt is, hogy volt egy olyan érzése érzése, hogy őt, aki ott úgymond üdül a kastélyban, végül őt fogják majd fölkoncolni. De hát ez szerencsére nem történt meg,” mondta azokról a viharos időkről Németh Ágnes. Majd így folytatta: „Én édesanyáméknál laktam és az egyetemről mentem felvonulni, édesanyámat egyedül hagytam. Éjszaka is összejöttünk, hiszen olyan izgatott volt mindenki, hogy nem tudtunk otthon megmaradni. Elmentünk egy vendéglőbe, ahol egy ember egyszer csak felállt és elkezdte énekelni a Himnuszt. Ez egy nagyon nagy dolog volt akkoriban. Apám ez idő tájt nem volt otthon, és édesanyám beküldött az Írószövetséghez, mert csak onnan tudtunk telefonálni, így próbáltuk meg apámat utolérni, akiről napokon keresztül semmit sem tudtunk. Hosszú volt az út, hiszen csak gyalog lehetett közlekedni. Felhívták Szigligetet, de semmit sem sikerült megtudni. Ahogy ott vártam, bejött egy hölgy fekete szoknyában, arany papucsban, felékszerezve. A forradalom második napján! Mellette pedig egy alacsonyabb férfi. Mint kiderül Déry Tiborék voltak, akik napokkal korábban jöttek a városba egy bemutatóra, csak a forradalom kitörése miatt nem tudtak hazajutni. Jött a Szabó Lőrinc bácsi is, ő elkezdett engem patronálni. Már beesteledett és mivel Déryéknek volt autójuk elvittek. Ahogy elindultunk hazafelé egyszer csak bementünk a Parlamentbe, ahol Déry Tibor felolvasta azt a bizonyos beszédét, amiért később börtönbe került. Akkor ott én voltam a vigyázó az ajtóban, hogy senki ne zavarhasson. Utána Szabó Lőrinc ölében utaztam hazáig, Déry Tibor és felesége meg nálunk maradt, mert mire hazaértem, szerencsére édesapám is épségben megjött. Az egész történetben az volt az érdekes, hogy tíz évvel ezután kint voltam Angliában, és szembejött velem egy hölgy. Meglepődve megállítottam és megkérdeztem: Te nem a Déryné vagy? Hatalmas volt az öröm és a meghatottság, hogy megismertük egymást.” Emlékezett azokra az időkre Németh Ágnes.
„Az akkori lelkesedésbe szomorúság is vegyült és később nagy adag pesszimizmus is. Amikor a nővérem elment a férjével, az egy nagyon szomorú esemény volt, és ezt sokáig nem tudtuk magunkban feldolgozni. Akkor először láttam édesapámat könnyezni, amikor megmondtam neki, hogy - Hidd el, hogy elmentek, nincsenek itthon és nem fognak visszajönni. Szóval nehéz volt.” -fejezte be családi emlékek felidézését a Kossuth-díjas író lánya.
