Kultúra, oktatásNémeth László emléknap Hódmezővásárhelyen

2015. április 27., hétfő
 
Németh László emléknap Hódmezővásárhelyen

A Hódmezővásárhelyi Önkormányzat és a Németh László Társaság emléknappal tiszteleg Németh László író előtt születésének 114 évfordulóján.

 

(A képen Németh László és Démusz Ella 1968-ban)

 

Április 28-án, kedden 17 órakor a Németh László Társaság közgyűlésével kezdődik a Németh László megemlékezés-sorozat Hódmezővásárhelyen, az Emlékpontban. A Németh László Középiskolai Tanulmány pályázat díjazottjait Almási István polgármestere köszönti és adja át a díjakat. A pályamunkákat Lami Pál, a budapesti Németh László Gimnázium nyugalmazott igazgatója értékeli.

 

Fél hatkor „… tőlem külön nem engedlek” - Németh László és felesége levelezése 1920-1973 című kötet (sajtó alá rendezte Németh Ágnes és Gál Mihály) bemutatója lesz az Andrássy úti közgyűjteményben. A kötetet Füzi László irodalomtörténész, a Németh László Társaság elnöke ajánlja az érdeklődők figyelmébe, az esten Németh László és Démusz Ella levelezéséből Farkas Andrea és Pataki Ferenc színművészek olvasnak fel.

A „Családapaságom szolgálati bizonyítványa” című előadást Borbás Andrea és Varga Katalin szerkesztette.

 

Az emléknapot 18 óra 30-kor koszorúzás zárja a Németh László Városi Könyvtárnál.

 

Kapcsolódó cikkünk:


114 éve született Németh László

 

Olvassa el ezt is!

Kampány indul a helyi termékekért

Kampány indul a helyi termékekért

Ádók János: 2015-től a helyi termékeket gyártó őstermelők, kistermelők, illetve mikro- és kisvállalkozók piacra jutási lehetőségei bővülhetnek.
Kiállítás-kuriózum Vásárhelyen

Kiállítás-kuriózum Vásárhelyen

Valószínű a tavalyi Koszta életmű kiállítás után, idén a hazai képzőművészet hasonlóan országos hírű kiállítása lesz a Vásárhelyen májusban nyíló Barcsay Jenő kiállítás is.

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.