SportNem volt elég jó a védekezés

2022. október 22., szombat
 
Nem volt elég jó a védekezés

Két győzelem után zsinórban a második bajnoki mérkőzését veszítette el a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Slobodan Kalinic együttese Sopronban, a SMAFC vendégeként maradt alul.

 

 

 

 

 

A Dunaharasztiban elszenvedett vereséget követően, múlt hétvégén a Hepp Kupában javított a Kosársuli, hiszen a Békés csapatát búcsúztatva sikerült továbbjutni a következő fordulóba. A soproniak is felemás hangulatban készülhettek a találkozóra, hiszen a Pénzügyőr ellen számukra is megszakadt a szezon eleji veretlenségi sorozat, így mindkét együttes a javítás reményében lépett pályára. 

Remekül kezdett a teljes kerettel kiálló Kosársuli, Bálint kettese után Pavlovic és Varga Ákos is elsüllyesztett egy-egy triplát, így a 3. percben már 1-8 állt az eredményjelzőn. A negyed közepére visszazárkózott ugyan kissé a Sopron (9-11), de a 6. percben Kelemen hármasa újabb rohamot indított, és 10-2-es szériával tízre nőtt a különbség (11-21), az előnyből pedig a negyed végére is maradt (19-24).

A második játékrész legelején is folytatódott a jó támadójáték, a Sopron pedig nem találta a kellően agresszív védekezést, valamint a dobóformát. Ennek ellenére a Kosársulinál jelentkezett több pontatlanság, és hiába kért időt a 15. percben Slobodan Kalinic, a hibasorozatot Csátaljay vezetésével kegyetlenül megbüntették a soproniak: négy perc alatt 23-29-ről 37-29-re fordítottak. Varga Ákos büntetői törték meg a jeget, majd Pavlovic egy és Varga Zalán három triplája gondoskodott arról, hogy a nagyszünetre visszazárkózzon a Kosársuli. Ez eredményben meccsnullt jelentett, 43-43-nál vonultak pihenőre a csapatok. 

A harmadik negyed elején ismét visszavette a vezetést a vásárhelyi csapat, de a szoros állásból a SMAFC tudott váltani. Védekezésben feljavultak a hazaiak, és lepattanózásban, valamint a betörésekben és a közeli dobásokban is a vendégek fölé nőttek. Csátaljay, majd Lakatos, Csendes és Kovács kosara hat pontra hízlalta az előnyüket (58-52, 27. perc), és hiába kereste az ellenszert a Kosársuli, szinte kizárólag büntetőzésből szerzett pontokat a csapat. 

Az utolsó negyed 60-53-as soproni vezetéssel indult, és sajnos a védekezésen nem sikerült javítani, így tovább nőtt a különbség - a 32. percben tizeneggyel, 67-56-ra mentek a hazaiak, és úgy tűnt, eldőlt a meccs. Innen viszont Varga Ákos, Borbáth és Pavlovic kosaraival 7-0-s rohammal jött ismét közel a Kosársuli (67-63), nyílttá téve az utolsó perceket. Varga Zalán tripláját követően az egylabdás különbség reménye is felcsillant, ám Schöll remeklése, majd Varga Ákos technikai foultja és az ebből fakadó három hazai büntető eldöntötte a dolgokat. A végén még kozmetikázni is tudott a Sopron az eredményen, így 85-72-re győzött és megerősítette a helyét a tabella élmezőnyében, míg a Kosársuli visszacsúszott a hetedik helyre.

 

NB I/B Zöld csoport, 4. forduló:

SMAFC 1860 Soproni Egyetem-Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli 85-72 (19-24, 24-19, 17-10, 25-19)

Sopron, Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnok. Vezette: Szalai, Esztergályos, dr. Magyari

SMAFC: Csendes 14/3, Csátaljay 23/6, Soós 9/3, Kovács 9, Schöll 14
Cserék: Lakatos 8, Bakk 8, Heiszenberger -, Hencz -
Vezetőedző: Farkas Dávid


Kosársuli: Pavlovic 8/6, Borbáth 8/3, Varga Á. 20/6, Bálint 3, Varga Z. 18/12
Cserék: Bodócsi 6, Kelemen 6/3, Pinnyey 3/3, Kass -, Karsai -, Knyur -
Vezetőedző: Slobodan Kalinic


Slobodan Kalinic: "Gratulálok a Sopronnak a győzelemhez, minden jót kívánok nekik a szezonra. A második félidőben védekezésünk nem volt megfelelő, ennek köszönhető mai vereségünk."

Az U20-as csapatnak remek utolsó negyeddel jött össze a siker: 50-50-ről indult a záró tíz perc, végül 74-60-ra a Kosársuli nyert. Bodócsi és Borbáth 17, Knyur 14 pontig jutott.

Folytatás október 28-án, pénteken hazai pályán a Pénzügyőr ellen.

 
 
VH-Nagy Benjamin
 

Olvassa el ezt is!

Változások a tram train és a busz menetrendjében

Változások a tram train és a busz menetrendjében

További járatokkal egészül ki a menetrend Hódmezővásárhely és Szeged között, így munkanapokon a reggeli legforgalmasabb időszakban sűrűbben közlekednek a vasútvillamosok.
Fókuszban a középkor

Fókuszban a középkor

Október 26-án folytatódik a Tornyai János Múzeum hagyományos téli, régészeti előadássorozata.Február végéig minden hónap utolsó szerdáján lesz előadás.

Nagy Viktóriát kvalifikálták a Dél-koreai Fitness VB-re

Nagy Viktóriát kvalifikálták a Dél-koreai Fitness VB-re

Hódmezővásárhelyi versenyzője is van az október 18. és 23-a között Dél Koreában rendezett világbajnokságnak. Shane Tusup az edzője.
Családi események Hódmezővásárhelyen

Családi események Hódmezővásárhelyen

2022. 51-52. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Tudta, hogy a Csendes éj a kulturális világörökség része?
Tudta, hogy a Csendes éj a kulturális világörökség része? Az ünnepek alatt minden évben felcsendülnek a Csendes Éj és az Ave Maria dallamai. Keletkezésük története azonban kevesek számára ismert.
 
Egyszer volt, ma is van - karácsonyi szokáseredet hazánkban
 Egyszer volt, ma is van - karácsonyi szokáseredet hazánkban A karácsony a keresztény egyház egyik legnagyobb ünnepe. De vajon honnan ered mindez? Mióta szokás a faállítás, mi került régen és mi kerül ma az a karácsonyi asztalra?
 
Folytatás januárban a 10. helyről
Folytatás januárban a 10. helyről December 19-én este hazai pályán, vereséggel zárta a Budafok ellen a 2025-ös évet a Vásárhelyi Kosársuli felnőttcsapata.
 
Ajándékozás a Városházán
Ajándékozás a Városházán A Szent Ferenc Program keretében december 18-án 56 családnak, összesen 121 főnek - köztük 17 gyermeknek – adtak karácsonyi ajándékcsomagokat.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 49. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megújulhat a Városi Könyvtár
Megújulhat a Városi Könyvtár 100 százalékos támogatással 490 millió 620 ezer forintot nyert Hódmezővásárhely a Városi Könyvtár átfogó energetikai korszerűsítésére.
 
Rolleres balesete Vásárhelyen
Rolleres balesete Vásárhelyen Nem szállt le az elektromos rolleréről, körültekintés nélkül haladt át és egy személyautó elütötte.