BulvárNem szégyen pár könnycsepp

2013. április 14., vasárnap
 
Nem szégyen pár könnycsepp

Fél Anglia a könnyeit törölgette szombaton. Sikerült valami lélegzetelállítót produkálnia Real Action-nek, vagyis Szűcs Zoltánnak, az egykori Hip Hop Boyz tagnak.

 

 

 

 

 

Bizonyára emlékszünk, az együttes 1992-ben alakult Budapesten. A csapat tagjai Levy T., O.G. Duck, Real Action először az 1992-es Magyarországi DMC fesztiválon találkoztak, ahol Real Action és O.G. Duck a Enemy Squad együttesben táncolt és rappelt. Néhány hónap múlva Levy T. javaslatára megalapították a Hip Hop Boyz-t, 1993-ban megkötötték első lemezszerződésüket és megjelent első albumuk Soul a rap a PolyGram-3T kiadó gondozásában. Attól kezdve éveken át sikert sikerre halmoztak.

 

Real Action, vagyis a most 41 éves Szűcs Zoltán 2002-ben a Hip Hop Boyz tánciskola folytatásaként break-hip hop tánciskolát nyitott. Majd 2004-ben létrehozta az Attraction Látványszínházat amely Magyarországon egyedülálló vizuális táncprodukció. A fizika törvényszerűségét meghazudtolva emberek repülnek a levegőben, testrészek kelnek külön életre. 2010-ben a Shanghaii világkiállításon képviselte Magyarországot és ugyanebben az évben egy a világon egyedülálló forradalmian új látványműsort állított színpadra, az Attraction Árnyékszínház Produkciót, ahol emberi testek árnyékából alkot képeket.

2012 -ben a Magyar Olympiai csapat Londoni Eskütételére alkotott egyedi árnyékprodukciója osztatlan sikert aratott. Csapata az Attraction Black Light Theatre a 2012-es Das Supertalent, Németország, Európa legismertebb tehetségkutató műsorának döntőse. Most a Britain’s Got Talent-ben az angolok szemébe csalt könnyeket.

Ezt látni kell!

 

Olvassa el ezt is!

 Teljesen új műsorral Vásárhelyre érkezik az Eötvös Cirkusz

Teljesen új műsorral Vásárhelyre érkezik az Eötvös Cirkusz

Az egész családnak ajánlható! A meghirdetettel ellentétben új helyszínen, a Kaszap utcában, a Family Centerrel szemben az üres területen lesznek.
Taekwondo bemutató a Bálnában

Taekwondo bemutató a Bálnában

A Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik programjaként a Koreai Kulturális Fesztiválon a Máté Taekwondo SE tartott látványos bemutatót.
Lengyel testvérvárosi látogatás

Lengyel testvérvárosi látogatás

Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.
A 10. helyen zárt a Kosársuli

A 10. helyen zárt a Kosársuli

Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 19. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.
 
Ütős hétvége a Hódtóiban
Ütős hétvége a Hódtóiban Május 9-én a Hódtói Sportcsarnokban rendezte meg a Hódmezővásárhelyi Box Club a II. Szalkai László-emlékversenyt.
 
A két győzelemig tartó párharcban az első már megvan
A két győzelemig tartó párharcban az első már megvan Május 7-én este hazai pályán kezdte az NB I/B Zöld csoport 9. helyéért zajló párharcot a Vásárhelyi Kosársuli.